Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Kiderült, mennyi idő után csiszolódik össze két ember az ágyban

2016. okt 20. 13:11
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Leginkább azok a 18-33 év közötti fiatal felnőttek biztosak szerelmükben, akik 1-5 éve vannak együtt/ Fotó: Shutterstock

Leginkább azok a 18-33 év közötti fiatal felnőttek biztosak szerelmükben, akik 1-5 éve vannak együtt/ Fotó: Shutterstock

Mikor hajlunk az összeköltözésre? Kinek a dolga a fogamzásgátlás? Mikorra tervezzük a családalapítást? Többek között ezekről kérdezte a magyar párokat a tartós párkapcsolatokért és tudatos családtervezésért kampányoló Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés.

A több mint 6.000 embert megmozgató, hiánypótló felmérés egyik pozitív megállapítása szerint a fogamzásgátlás a párok közös felelőssége, nem pusztán a nők vagy férfiak feladata. De a kutatás alapján az is kiderült, szeretjük megbeszélni a konfliktusokat.

„Ragaszkodom, hisz a szívemet adtam neki.”

A 6.227 fő részvételével készült Nagy párkapcsolati kutatás eredményei szerint a válaszadók többsége stabilnak érzi párkapcsolatát. Leginkább azok a 18-33 év közötti fiatal felnőttek biztosak szerelmükben, akik 1-5 éve vannak együtt. A megkérdezettek 54 százaléka ún. látogatói partnerkapcsolatot tart fent. A nem újkeletű, ám a 2000-es években zajló felmérések alapján nemzetközileg is egyre jellemzőbb kapcsolati forma fő ismertetőjegye, hogy különböző okok miatt nem költöznek össze, külön háztartásban élnek az alapvetően monogám kapcsolatban levő felek. Az összeköltözés gondolata a felmérés alapján a minimum 1-2 éve együtt levő pároknál jellemző.

Így szeret a magyar!

Így szeret a magyar!

„Mert támogat és inspirál.”

A kutatás szerint a 30 év alatti fiatalok túlnyomó többsége még a harmadik x betöltése előtt tartaná kívánatosnak a családalapítást. A kérdőívet kitöltő 18-22 éves korosztály döntő többsége most úgy érzi, 3-5 éven belül vágna bele a nagy feladatba, a 23-33 évesek közel fele pedig 1-3 éven belül érzi elérkezettnek az időt. A jelenlegi gyakorlat azonban ettől eltérő képet mutat, ugyanis egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás: a KSH statisztikái szerint 2010-től a 30-34 éves nők vállalkoztak legnagyobb arányban az anyaságra, tavaly pedig a 35 évesnél idősebbek járultak leginkább hozzá a születések számának növekedéséhez. A Ragaszkodj hozzá! felmérése is megerősíti azt, hogy a 34-40 éveseknél mutatkozik a legnagyobb igény a 12 hónapon belüli gyermekvállalásra.

„…A komoly dolgokat akár órákig tartó beszélgetéssel igyekszünk megoldani…”

Ahhoz, hogy egy pár életében akkor következzen be a gyermekáldás, amikor igazán felkészültnek érzik rá magukat a felek, fontos, hogy őszintén tudjanak beszélgetni a családtervezésről, beleértve a fogamzásgátlás kérdését is. Szinte valamennyi kitöltő (98 százalék) nyíltan beszél párjával erről. Pozitívumként értelmezhető, hogy megdőlni látszik az a vélekedés, hogy a nők szerint a férfiak, a férfiak szerint pedig a nők feladata a fogamzásgátlás: a válaszadók többsége (84 százalék) vallja azt, ez bizony a párok közös felelőssége. A kutatásból egyébként az is kiderült, hogy a magyarok szeretik megbeszélni problémáikat. A kérdőívet kitöltők 76 százaléka jelölte meg ugyanis első helyen a beszélgetést mint legfőbb konfliktuskezelési módszert, a békítő szexet és a közös programokat megelőzve.

„Úgy szeretem, ahogy van, nagyon sok közös vonással, érdeklődési körrel rendelkezünk és isteni vele a szex.”

Egy tartós párkapcsolatban a megfelelő kommunikáció mellett éppen olyan fontos a harmonikus szexuális élet is. Ami ezt a kérdéskört illeti, a megkérdezett magyar párok közel fele, 46 százaléka véli úgy, 3 hónap szükséges ahhoz, hogy két ember azonos hullámhosszra kerüljön a hálószobában.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
felmérés szex párkapcsolat