Szórakozás

“Terhességi agybajjal” küzd Péter Szabó Szilvia

Péter Szabó Szilvia néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy édesanya lesz, nemrég pedig azt is elárulta, hogy kislányt hord a szíve alatt. A Nagy Duettet Pachmann Péter oldalán megnyerő énekesnő majd kicsattan a boldogságtól, ám a terhesség kihívások elé állítja őt és környezetét is.

“A minap éppen felhívtam egy barátnőmet, hogy a terhességi agybajt hogyan kezelte anno. Megállapítottuk, hogy aki azt állítja, hogy nála soha nem volt ilyen, az biztosan nem mond igazat. Ezt nem lehet kikerülni. A hormonok olyan dolgokat tesznek az emberrel, hogy csak csuda. De amúgy jófej vagyok én még mindig, csak kicsit változtam”

– mondta a Story Extrának Péter Szabó Szilvia, aki állítása szerint türelmetlenebb és hirtelen haragúbb lett, de azért még messze van attól, hogy kiérdemelje a házisárkány jelzőt. Párja pedig türelemmel és megértéssel kezeli kedvese hullámzó lelkiállapotát.

“Gyuri nagyon jól viseli. Le a kalappal előtte, mert főleg esténként, amikorra már elfáradok egy kicsit, szoktam rémképeket látni és mindenféle butaságokat beképzelni magamnak. Azokat el is szoktam neki mesélni, amit ő nem ért. Reggel meg mindig megmosolygom magam, hogy ezt nem úgy kellett volna.”

Olvasói sztorik