12 °C Budapest

Ez fájni fog a gyermekeseknek: ennél nagyobb csapás nem érheti a családi kasszát

2016. augusztus 14. 13:08

Átlagosan egy magyar család 84 ezer forintot költ a tanévkezdésre gyermekenként, ebből csak tanszerekre 10-20 ezer forint megy el. De ha már új iskola táska is kell, akkor ennek duplája is lehet. Mutatjuk, mire mennyit költünk, mekkora teher ez a családoknak, és mikből adódik össze ez az óriási összeg.

Az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlások alkalmával egy család egy gyermekre átlagosan 10 és 20 ezer forint közötti összeget költ el a nyáron. Ha új iskolatáskára is szükség van, akkor ez az összeg akár duplájára is nőhet - derült ki a Regio Játék friss felméréséből. 

A hátizsákok tekintetében az elsősöknél érezhető a legnagyobb ráfordítás a szülők részéről. Mivel az ergonómia mellett az is fontos szempont, hogy ne csak egy évre szolgálják ki a kisiskolásokat, legtöbben a 10-15 ezres és a 15 ezer forint feletti táskákat keresik" 

- mondta el Gyaraki Dávid, a Regio Játék marketingvezetője. 

A tanszerek beszerzése az édesanyák feladata a családok közel 75 százalékánál. És ugyan egyre népszerűbb az online vásárlás, a tanszereknél még mindig a személyes vásárlást (60 százalék) részesítik előnybe, ám vannak, akik már az online és a bolti vásárlás kombinációját választják (30 százalék). A játékáruház adatai szerint az elmúlt év hasonló időszakához képest a mobileszközről (tabletről vagy okostelefonról) érkező forgalom közel 10 százalékkal nőtt idén.

Augusztus végén kezdődik a roham

A gyermekek nagy örömére az iskolaszerek kiválasztásában szinte minden családban a demokrácia érvényesül, ily módon közösen döntenek arról, milyen füzet vagy tolltartó kerüljön szeptember elsején a táskába. Ennek megfelelően alakul a főbb szempontok fontossági sorrendje is: első helyen szerepel, hogy az adott tanszer elnyerje a nebuló tetszését (86 százalék), amit a tartósság (85 százalék), és az olcsóság (62 százalék) követ. 

Minden második családban fontos, hogy a kedvenc mesehős mosolyogjon például a tolltartóról: az alsósok körében a Jégvarázs, a Verdák és a Mancs őrjárat hódít, a felsősöknél pedig a Minyonok, a Monster High és a Star Wars a kedvenc.

A suli előkészületei a legtöbb helyen augusztusban kezdődnek, viszont az első osztályt kezdő gyermekek szüleinek egyharmada már júliusban nekilát a vásárlásnak. 

KATTINTS! 4+1 hiba: ezért megy rá inged-gatyád az iskolakezdésre

"A nyár utolsó hónapja a legerősebb, ilyenkor generálódik a legnagyobb forgalom. Nem azért, mert az utolsó pillanatra hagyják a családok a bevásárlótúrát, hanem sokan ilyenkor kapják kézhez a munkáltatójuktól az iskolakezdési utalványokat. A támogatás alapvető fontosságú, hiszen a családok több mint felénél ilyenkor 10-30 százalékkal nőnek a havi kiadások, minden ötödik szülőnél pedig 30-50 százalékkal is megdobhatja a havi költségvetést a tanévre való felkészülés" - tette hozzá Gyaraki Dávid.

12 ezer forinttal több a kiadás

A Budapest Bank 2014 után ismét reprezentatív kutatás keretében kérdezte a szülőket arról, hogy várhatóan milyen kiadást jelent majd számukra a tanévkezdés, illetve évközben mekkora összeget tesznek majd ki az oktatással kapcsolatos kiadások. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megkérdezettek háromnegyedének továbbra is jelentős anyagi terhet jelentenek a tanulmányokhoz kapcsolódó különféle kiadások, ami nem meglepő, tekintve, hogy 2014-hez képest közel 12 ezer forinttal többe, vagyis csaknem 84 ezer forintba kerül az iskolakezdés gyermekenként. 

Az általános iskolás gyermekek szülei esetében nőttek meg leginkább az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadások, hiszen a két évvel ezelőtti 56 ezer forint helyett idén kicsit több mint 73 ezer forintot költenek erre, míg a középiskolások szüleinek kiadásai 82 ezerről 90 ezer forintra nőttek 2016-ra. Ezzel szemben a felsőoktatásban tanulók tanévkezdésének költsége nem változott az elmúlt két évben, továbbra is átlagosan 166 ezer forintot emészt fel. 

A válaszadó szülők kétharmada (60 százalék) az aktuális havi bevételéből is költ az iskolakezdéshez szükséges kiadásokra, míg kicsit kevesebb, mint a felük (42 százalék) előre spórolt pénzéből finanszírozza legalább ezek egy részét. Utóbbiak átlagosan 5 hónapon keresztül tesznek félre ennek érdekében.

A szülők harmada (33 százalék) az iskolakezdési támogatásokat is igénybe veszi. Az iskolakezdés finanszírozása érdekében a válaszadók 6 százaléka vesz fel hitelt, ugyanakkor, ha a további felmerülő kiadások miatt szükség lenne rá, 15 százalékuk nyitott a jövőbeni kölcsönfelvételre is. 

Informatikai eszközök hitelből

Korábban a szülők 18 százaléka vett már fel hitelt a gyermeke érdekében, míg 37 százalékuk úgy véli, elképzelhető, hogy a jövőben hitelt vesznek majd fel erre a célra. Elsősorban informatikai eszközök, valamint bútorok és lakberendezési tárgyak beszerzéséhez van szükség pénzügyi segítségre, emellett a felsőfokú tanulmányok finanszírozása, a lakásvásárlás és családalapítás is sokszor plusz hozzájárulást kíván. Ehhez a szülők elsősorban áruhitelt vagy személyi kölcsönt vesznek fel, illetve hitelkártyakeretüket használják fel.

Milyen segítség érkezik?

A tanévkezdésre való tekintettel idén is hamarabb, augusztus végén kapják meg a családok a szeptemberi családi pótlékot. Emellett cafeteria keretében a szülő kérhet tanévkezdési támogatást a munkáltatójától, ami szintén sokat segíthet a tanszerek finanszírozásában.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem