Az Instagram-anyukák a legveszélyesebbek a várandós nőkre nézve

édesanya veszély terhesség nők Facebook testedzés várandósság Instagram kismama közösségi média
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyokat emelgető pocakos kismamák és szülés után pózoló hírességek, akik vékonyabbak, mint valaha – hála a közösségi médiának, manapság nem nehéz rosszul éreznie magát egyetlen újdonsült anyukának sem, akin nem áll úgy a ruha, mint a kisbaba érkezése előtt, avagy nem sikerült leadni azt a terhesség alatt felszaladt néhány kilót. Mindez a szakértők egyhangú véleménye szerint is rendkívül káros lehet mind a várandós kismamákra, mind pedig a frissen anyává lett nőkre nézve. 

Fittnek, szépnek és persze karcsúnak lenni a várandósság előtt, alatt és után is – nagyjából ez az üzenetük azoknak a közösségi médiát elárasztó képeknek és videóknak, amelyeken híresebb vagy épp kevésbé ismert kismamák és anyukák igyekeznek túltenni egymáson, hogy megmutassák, nekik sikerült. Ez még azonban nem jelenti azt, hogy bárkinek így kéne tennie.

Forrás: Instagram/mishkadawn

Szakértők szerint mindez károsan is hathat, hiszen

a terhesség alatti testmozgással kapcsolatban sok téves gondolat él a köztudatban,

amelyeket jó lenne végre helyretenni mindenki fejében.

Nem egy súlyokat emelgető, kockahasú édesanya robbantotta már fel az internetet: az ausztrál Chontel Duncanről még Schobert Norbert is megemlékezett a Facebook-oldalán, a terhessége 16. hetében is 40 kilós súlyzókat emelgető Revie Schulz képei pedig szintén hatalmas port kavartak.

Ez nem a valóság

Forrás: Instagram/sophie_guidolin

Mindezek ellenére hatalmas nyomás van a nőkön azzal kapcsolatban, hogy a szülés után milyen hamar kellene ismét a régi formájukat hozni. Mindez rengeteg sérüléshez vezet, hiszen gyakran olyanok is nagy intenzitású edzésbe fognak újszülöttjük mellett, akik korábban esetleg egyáltalán nem is sportoltak semmit. Ez pedig a szervezet számára nagyon megterhelő.

#Fitpregnancy #Fitmom @kinsaysand @Fit.moms.of.ig *Always consult your physician before beginning any exercise program.

Fit Moms/Mums Of Instagram (@fit_moms_of_ig) által közzétett videó,

A sport kell, csak nem mindegy, mi az

Mindez mégsem jelenti azt, hogy a terhesség alatti mozgás nem megengedett. A várandósság alatt végzett gyakorlatok ugyanis jó hatással vannak az ízületekre, és segíthetnek elkerülni a hátfájást, a szív- és érrendszeri megbetegedéseket.

A terhesség nem betegség, hanem egy természetes állapot,

és ugyanúgy lehet élni, mint előtte – annyi különbséggel, hogy a várandós nő szervezete és egészsége több odafigyelést igényel.

Sajnos jelenleg két szélsőséges tábor uralkodik. Az egyik szerint teljes intenzitással lehet edzeni várandósan is, és a szülés után azonnal folytathatjuk is a megerőltető mozgásokat, a másik vélemény szerint pedig minden veszélyes, ezért a legjobb, ha terhesen csak pihenünk.

Forrás: Instagram/luizafauth

Az evéssel kapcsolatban is még mindig tartja magát

az a tévhit, hogy a kismamának kettő helyett kell ennie,

ezért sokan egyáltalán nem törődnek a súlyukkal, holott ha a várandós anya túl sok kilót szed fel, az nem csak az ő, de a baba egészségére nézve is ártalmas, ráadásul akár terhességi cukorbetegséghez is vezethet.

Kiscerkás, nagypopós, kakilós, szopizós

Buliba készülsz – nyomj egy szelfit! Edzeni mész – nyomj egy szelfit! Tengerparton napozgatsz – nyomj egy szelfit! Babát vársz? Na, akkor egy szelfi nem lesz elég! Feltétlenül tudósítsd mind a 600 ismerősödet a várandósságod minden egyes hetének történéseiről, hisz tudod jól, amit nem osztasz meg, az meg sem történt. A Life.hu korábban itt írt a Facebookon támadó anyukákról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.