veronai buszbaleset sofőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Békéscsabai sofőrök vezették azt a buszt, amelyik péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett.

Mint ismeretes, az autóbuszon tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A Baon.hu információi szerint békéscsabai sofőrök vezették a buszt. A busztársaság vezetője korábban megtörten nyilatkozott az esetről, sokkos állapotba került.

Áder János köztársasági elnök virággal és mécsessel a kezében a Szinyei Merse Pál Gimnázium épületénél Forrás: MTI/Kallos Bea

Úgy tudni, a két sofőr régóta a cégnél dolgozott, jó és megbízható munkatársaknak ismerték őket – mondta Czakó Tibor, a Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője a lapnak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap honlapján közölte, hogy halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, kérésükre azonban munkájukat a helyszínen három magyar rendőr is segíti, akik vasárnap hajnalban érkeztek Veronába.

/1701/Veron201712117440Hosszú Katinka: "Szörnyű tragédia a magyar diákokat szállító busz olaszországi balesete..."http://www.life.hu/news/20170123-hosszu-katinka-is-gyaszol-a-veronai-buszbaleset-miatt.htmlAz úszónőt is megdöbbentették a történtek, Instagram-oldalán nyilatkozott. A sztárok közül korábban Liptai Claudia, Majka, Rubint Réka és Geszti Péter szavait idéztük. News--Győrfi Pál: Délre itthon lehet a veronai tragédia negyedik sérültjehttp://www.life.hu/news/20170123-veronai-buszbeleset-delre-erkezhet-a-negyedik-serult.html"Ma várják a veronai buszbaleset negyedik sérültjét a Honvédkórházba" – számolt be a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Három másik súlyos sérültet tegnap óta már Magyarországon ápolnak. NewsA barátait megmentő fiú apja: A döccenés után felcsaptak a lángokhttp://www.life.hu/news/20170123-veronai-tragedia-hos-fiu-mentette-meg-tarsait.htmlMint ismeretes, szombatra virradó éjszaka 16-an vesztették életüket, és több mint húszan sérültek meg a franciaországi sítáborból hazafelé tartó buszon. A járművön összesen 56-an tartózkodtak, hat utas súlyos sérülést szenvedett, közülük három már Magyarországon gyógyul, egy pedig a délelőtti órákban érkezik haza repülővel. News--Béla bácsi a világ legjobb töritanára volthttp://www.life.hu/news/20170123-verona-buszbaleset-a-tortenelemtanart-imadtak-a-diakok.htmlMint ismeretes, mára nemzeti gyásznapot hirdetett a kormány a hétvégi, veronai, 16 halálos áldozatot követelő buszbaleset miatt. A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának busza szenvedett balesetet szombatra virradó éjszaka az olaszországi Verona közelében. News--Így zajlik majd a mai nemzeti gyásznaphttp://www.life.hu/news/20170123-igy-zajlik-a-januar-23-ai-nemzeti-gyasznap.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, január 23-ra nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére. Reggel 8-kor a Kossuth téren kezdődik a megemlékezés, ami az egész országot érinti majd. News--Megérkezett a Honvédkórházba az első veronai sérülthttp://www.life.hu/news/20170122-a-honvedkorhazban-van-az-elso-veronai-serult.htmlEzekben a pillanatokban szállt le egy helikopter a Honvérkórház tetőtéri leszállópályájára. Tíz percen belül érkezik a következő sérült is - tájékoztat az M1. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.