Írd be, mit keresel:

Brassói borsóval, csirkével és édeskrumplival

Nálunk is mindenki szereti a brassóit, szerintem ezzel nem lehet mellélőni egy családi ebédnél. Mondjuk a hús- és krumplikockázás közben legszívesebben kiszaladnék a világból, de fő az elégedettség.

Cookta - 2017.01.31.
Brassói borsóval, csirkével és édeskrumplival

Gyerekkoromban nagyon válogatós voltam. Szegény anyukám mindent megtett, amit tudott, de nem volt egyszerű. Volt, amikor szigorral, később engedményekkel próbált velem némi ételt megetetni, az óvodában meg nem egyszer szó szerint tömtek (persze ettől végképp nem lett kedvem enni). Volt idő, amikor szinte egyáltalán nem ettem húst, egyáltalán nem hiányzott. Így, amikor anyukám brassóit készített, én csak a krumplit ettem ki belőle, a többit meg átpasszoltam apukám tányérjára.

Persze, mikor nagy lettem, már nem zavart az ételben a hús, nagyon megszerettem, bár a sertéshús még mindig ritkábban kerül az asztalomra, jobban szeretem a csirkét, így a brassóihoz is csirke felsőcombot használok, szerintem az a legfinomabb húsfajta. Most a krumpli helyett édesburgonyát tettem bele, sőt, némi borsót is, de szerencsére senkinek nem volt kifogása ellene. Sőt, mindet megették. 🙂

Forrás:
Hajós Ágnes

Borsós csirkebrassói édesburgonyával

Hozzávalók:

  • 40 dkg édesburgonya
  • 15 dkg zöldborsó
  • 50 dkg csirkemell vagy -combfilé
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

 
Elkészítés: Az édesburgonyát meghámozzuk, kétcentis kockákra vágjuk, kb. 5 perc alatt megfőzzük (vigyázat, gyorsabban kész van, mint a sima burgonya!). Leszűrjük, félretesszük.

A húst kicsit nagyobbra vágjuk, a felhevített olívaolajra dobjuk, rászórjuk a borsót, sózzuk, borsozzuk. 5–10 perc alatt, időnként megkeverve készre sütjük, rányomjuk a fokhagymát. Keverünk rajta párat, míg megérezzük az illatát, majd hozzáforgatjuk az édesburgonyát.

Két percig együtt pirítjuk, megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel, és fogyaszthatjuk is.

Forrás:
Hajós Ágnes

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.