hirdetés

Partnereink

Horányi Juli: „Próbáltam ráébreszteni a páromat, hogy baj van”

hirdetés

Horányi Juli: „Próbáltam ráébreszteni a páromat, hogy baj van”

Horányi Juli (YOULI) több mint három évvel ezelőtt megírta Wake Up című dalát, ám a szerzemény sokáig egy fiókban pihent, a nagy debütálás pedig tavaly októberig váratott magára. A megjelenés azonban olyan jól sikerült, hogy YOULI és vadonatúj videoklipje a VIVA Push februári felfedezettjének járó elismerést is elnyerte. Az énekesnő a párkapcsolati nehézségek ihlette számról, a forgatásról és karrierje alakulásáról mesélt. 

A VIVA Push minden hónapban kiválaszt egy feltörekvő előadót, vagy zenei formációt, akiket szélesebb körben is megismertet a hazai közönséggel. Februárban YOULI büszkélkedhet a jelöléssel, méghozzá Wake Up című zeneszámával, melynek különleges hangulatú klipje tavaly októberben debütált. „Körülbelül három évvel ezelőtt írtam a szövegét, egy párkapcsolati krízis ihlette. A címe (Wake Up) is arra utal, hogy próbáltam felébreszteni a páromat, ráébreszteni, hogy baj van, változtatni kell az utunkon, hogy jobb legyen a holnap, mielőtt túl késő lenne” – mesélte emlékeit YOULI. Bár az énekesnőnek nem sikerült elérnie a célját, a mai napig vallja, hogy megérte az a sok szenvedés, hiszen így megszülethetett ez a számára kedves alkotás.

hirdetés

A zenemű viszonylag sokáig váratott magára, hiszen jó ideig YOULI fiókjában pihent, amíg újra nem hangszerelték. „Mindig is tudtam, hogy egyszer majd meg fog jelenni ez a dal, de vártam a megfelelő pillanatra, miközben más-más dolgok is lekötötték a figyelmem” -mondta az előadó, hozzátéve, hogy a videót Beyoncé Lemonade című klipje inspirálta. A felvételeken ezúttal sokkal lengébb öltözetben láthatjuk, sőt még a tánctudását is megcsillogtatja. „Úgy érzem, még mindig keresem az utam. Ez a klip is tulajdonképpen egy kísérlet volt. Mindig feszegetem a határaimat. Régi vágyam volt, hogy egy olyan videót készítsünk, ami egy jóval mozgalmasabb és energikusabb részét mutatja be a személyiségemnek. Nagyon jól éreztem magam a forgatáson” – mesélte az énekesnő.

YOULI jelenleg a legelső albumán dolgozik, ami várhatóan nyár elejétől lesz hallható. Nem titok, hogy a művésznőhöz sokkal közelebb állnak az angol nyelvű számok, sőt, külföldi zenei karriert is tervezget, de az új lemezén magyar dalokkal is találkozhatunk majd. YOULI, ahogyan idén nyáron megjelenő első zenei albumára, ami Cseh Tamás program támogatásával készül, úgy a VIVA Push elismerésére is egy új lehetőségként tekint. „Régóta szerettem volna VIVA Push felfedezett lenni. Többször is mondogattam a kiadóban, hogy nagyon jó lenne, ha összejönne. Biztos vagyok benne, hogy így sokkal több emberhez fog eljutni a zeném” – mondta az énekesnő.

Szöveg, fotók: Red Lemon Media

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés