Forrás: Pásztor Tünde

Almás tiramisutorta

1. A TORTA TÉSZTÁJÁHOZ

ELŐKÉSZÍTÉS: 40 perc – SÜTÉS: 12 perc/lap – HŰTÉS: 3 óra – HOZZÁVALÓK (egy 26 cm-es formához). – Elektromos habverővel maximális fokozaton könnyű, halványsárga habbá verjük a három tojás sárgáját a három evőkanál cukorral. Fakanállal eloszlatjuk benne a lisztet. Papírral kibélelünk egy kerek tortaformát, és 180 fokra előmelegített sütőben egymás után 2 vékony piskótalapot sütünk a tésztából. Sütőrácson kihűtjük.

2. AZ ALMÁS RÉTEGHEZ

Az almát meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk, és az almalében roppanósra főzzük. Leszűrjük, megőrizzük a levet. 3,5 dl almalevet kimérünk belőle, és tej helyett ebben főzzük meg a vaníliás pudingport, közben cukorral, őrölt szegfűszeggel ízesítjük. Beleforgatjuk az almát, és hagyjuk kihűlni.

3. A MASCARPONÉS RÉTEGHEZ

Habot verünk a tejszínből a fehér krémhez. A mascarponét kikeverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Beáztatjuk a zselatint, kifacsarjuk, kevés meleg vízben feloldjuk, majd hőkiegyenlítéssel hozzávegyítjük a mascarponés krémhez, végül beledolgozzuk a tejszínhabot is.

4. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁSHOZ

Az egyik hideg piskóta köré tortagyűrűt állítunk. Meglocsoljuk egy kis calvadossal. Rákenjük a mascarponés krém ötödét. Teszünk rá pár babapiskótát, melyeket előzőleg megmártottunk a maradék almalében. Rákenjük a fehér krém ötödét. Erre simítjuk az almazselét. Ismét ötödnyi mascarponés krém jön, arra babapiskóta, rá a fehér krém újabb ötöde. Rárakjuk a felső piskótalapot, meglocsoljuk a calvadossal. A maradék fehér habbal bevonjuk a torta tetejét. Hideg helyen pihentetjük 2-3 órát. Tálalás előtt megszórjuk őrölt fahéjjal. Nyomunk rá tejszínhabrózsákat, és vékony almaszeletekkel díszítjük.

kaloria 360 CAL
ido 280 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.