Belföld

Visszalép Magyarország a budapesti olimpiai pályázattól

Orbán Viktor, Tarlós István és Borkai Zsolt úgy döntött: Magyarország visszavonja pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére. A népszavazás így okafogyottá vált. A kormány a vasárnapi boltzár után újra meghátrált.

Visszalép Magyarország a budapesti olimpiai pályázattól – értesült az M1 szerdán.

Az állami televízió információja szerint (amit nem sokkal később természetesen a kormány is megerősített) Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt MOB-elnök szerdai találkozóján az a közös elhatározás született, hogy

Magyarország visszalép, mert a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak.

A döntés oka, hogy Magyarország nem tarthat fenn elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot. Ezért a tárgyaló felek arra jutottak, hogy csak az lehet a felelős döntés, ha a főváros és a MOB visszalép a pályázattól.

Mindez azt jelenti, hogy a kormányoldal a vasárnapi boltzár után újabb ügyben hátrál meg a népszavazás kiírása előtt, meg sem várva a Momentum Mozgalom által a fővárosi népszavazás kiírása érdekében összegyűjtött 266 ezer aláírás ellenőrzését.

Árulkodó az is, hogy a döntést az állami televíziónak szivárogtatták ki, majd a kormány és a Fidesz-frakció is közleményt adott ki, vagyis a pályázat megálmodói nem álltak ki a nyilvánosság elé.

A Fővárosi Közgyűlés szerda reggel nem is mert önállóan dönteni, hanem megbízta Tarlóst, tárgyaljon az olimpiai bizottsággal és a kormánnyal “annak tisztázása érdekében, hogy a megszűnt nemzeti egységre tekintettel van-e értelme az olimpiai pályázat fenntartásának”.

Nyilvánvaló, hogy ilyen horderejű döntés nem is születhetett meg az olimpiarendezést megálmodó miniszterelnök nélkül. Ahogy az is: a kormányoldal nem számított ilyen mennyiségű aláírásra, ezért tarthatott majdnem egy hétig a pályázat visszavonásáról szóló – a nyilatkozatok alapján egyébként borítékolható – döntés kimondása.

A Medián felmérése szerint egyébként minden harmadik kormánypárti szavazó is a pályázat visszavonására szavazott volna egy népszavazáson, az ellenzék támogatói és a párt nélküliek körében pedig többszörös fölényben vannak az ellenzők.

Az aláírásgyűjtés során a nyílt vitát mindvégig kerülő Fürjes Balázs, a magyar pályázat elnöke szerda este a Budapesti Corvinus Egyetemen vesz részt egy vitán Fekete-Győr Andrással, a Momentum Mozgalom elnökével. Fürjes azt mondta: bár Budapest korábban esélyes volt, belátja, hogy nemzeti egység nélkül nem lehet pályázni. Márpedig a Nolimpia-mozgalom megjelenésével

az egység megszűnt.

Fürjes azt is elismerte, hogy egy népszavazáson a pályázat támogatói alulmaradtak volna, az állandó viták pedig eleve esélytelenné tették volna a pályázatot. Arról, hogy Budapest miért és kinek a hibájából vált esélytelenné, itt írtunk részletesen.

Fekete-Győr a rendezvényen azt mondta, Orbán Viktor megfutamodott. Bár siker, hogy meghátrálásra kényszerítették a kormányt, de a kabinet becsapta azokat, akik népszavazást akartak. A referendum kiírása így ugyanis okafogyottá vált, miután a Fidesz nem akarta kockáztatni, hogy a fővárosiak többsége leszavazza az olimpiarendezést.

Fürjes az esemény után újságírói kérdésre azt mondta, szomorú szívvel, de a pályázat visszavonása volt az egyetlen felelős döntés. Egy esetleges 2028-as pályázással kapcsolatban pedig csak annyit mondott:

Erről ábrándozni nem ez a legjobb időpont.

Budapest előtt korábban Hamburg és Róma is visszavonta a jelentkezését. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak így szeptemberben Párizs és Los Angeles közül kell kiválasztania a 2024-es nyári játékok helyszínét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik