Süssünk bagelt!
2017. február 23. írta: GasztroÉden

Süssünk bagelt!

img_20160921_164559.jpg

Az Amerikaiak nagy kedvence a bagel. Volt szerencsém megkóstolni az eredetit is New York környékén, de őszintén szólva túl édesnek találtam, mint ahogy azon a környéken szinte minden túl édes. Jó ideig eszembe sem jutott hogy készítsek, de aztán tavaly nyáron úgy döntöttem, hogy megpróbálom elkészíteni. Nem bonyolult és frissen igazán finom szendvicset lehet belőle készíteni. A fotót szintén feltöltöttem már korábban, de a receptet egész eddig nem volt még időm, viszont most végre megosztom veletek. Én most egy rozsos, zabpelyhes változatot készítettem el, de természetesen ízlés szerint lehet bármilyen lisztet használni hozzá.

Hozzávalók: 

200 g rozsliszt

100 g rétesliszt

200 g fehér liszt 

7 g szárított élesztő 

5 dkg vaj 

2 egész tojás 

só 

nádcukor/sima cukor 

tej 

 

Kevés tejben csipet cukorral futtassuk fel az élesztőt, majd gyúrjunk a lisztből, vajból és 1 tojásból kevés sóval  szép sima tésztát. Konyharuhával lefedve meleg helyen kelesszük legalább 50 percet, majd osszuk kb 6 egyenlő részre. A tésztadarabokból készítsünk kisebb rudakat és formázzunk belőle bagelt, majd sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket, és fedjük le konyharuhával. 

Egy fazékba forraljunk fel kb. 4 liter vizet 2 teáskanál nádcukorral vagy 1 teáskanál répacukorral. Ha forr a víz, vegyük vissza alatta a lángot annyira, hogy éppen gyöngyözzön. Ekkor egyesével helyezzük a vízbe a bageleket, mindkét oldalát 15-20 másodpercig füzzük és tegyük vissza a sütőpapírra. Kenjük meg a tetejét egy felvert tojással, majd szórjuk meg zabpehellyel vagy szezámmaggal és tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe. A sütési idő kb. 10 perc, közben figyelni kell rá. 

Ha elkészült formás kis szendvicseket tudunk belőle készíteni amivel feldobhatjuk a reggelinket vagy akár a vacsoránkat is. 

img_20160921_194904.jpg

A bagelből készült szendvicsbe kovászosuborka, szalámi, sajt, vaj, majonéz és paradicsom került, de bármi mással is elkészíthetjük. 

Ha nem is jártunk még a bagel hazájában érdemes elkészíteni, egy kis változatosság a hagyományos zsemle és kifli mellett sosem árthat!

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroeden.blog.hu/api/trackback/id/tr7112237186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ajvéból jelentik 2017.03.04. 15:43:31

Jól hangzik, de lemaradt, hogy kb hány percig kell a 180 fokos sütőben lennie! pedig meg szeretném csinálni. Üdvözlettel, András

Monopolygamer 2017.03.04. 15:44:13

Nagy kedvencem a bagel, ennél már csak a magyar molnárka lenne jobb :) ha jól tudom azt is forró vízbe kell dobni sütés előtt. Körözöttel és tojáskrémmel is isteni a bagel...
süti beállítások módosítása