Szórakozás

5+1 tény, amit nem biztos, hogy tudtál az 50 éves Stohl Andrásról

1967. február 23-án, Budapesten született meg a színművész, akinek munkásságát több mint tíz díjjal jutalmazták eddig, közülük a legnívósabb Jászai Mari-díjat 2000-ben ítélték oda neki, de például a tavalyi évben a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt és az Ajtay Andor-emlékdíjat is megkapta.

Zseniális színpadi szerepei, filmes alakításai, sikeres kereskedelmi tévés pályafutása mellett balesetei, családi élete, botrányai és letöltendő börtönbüntetése kapcsán is megismerte – és megszerette vagy éppen megutálta – egy ország.

A ma 50. születésnapját ünneplő Stohl Andrásról most nem is idéznénk fel a bulvárban agyonírt és szétcincált szaftos részleteket, ehelyett igyekeztünk egy olyan listát összeállítani, ami nem biztos, hogy annyira közismert; de legalábbis nem egyértelműen tudható a nagyon megosztó, ám gyakorlatilag mégis mindenki által ismert színészről.

Fotó: RTL Klub

Több mint harminc magyar – vagy részben magyar – filmben szerepelt

Legismertebbek talán a Meseautó Ónodi Eszterrel és Bajor Imrével, a Csocsó, avagy éljen május elseje Koltai Róberttel, Máté Gáborral és Kováts Adéllal, az Európa Expressz Dobó Katával, Kamarás Ivánnal, továbbá a Presszó, a Tutajosok, a Rosszfiúk vagy éppen a Napfény íze. De nem kevés televíziós sorozatban is feltűnt: a Kisvárosban vagy a Patikában épp úgy láthattuk, mint a Limonádéban vagy a Tűzvonalban Bordás őrnagyként, de az RTL Klubon eddig már két évadot megért nagysikerű Válótársaknak is ő az egyik főszereplője.

Több mint 65 színházi bemutatója volt

Csörgheő Csulitól Fortinbrason keresztül Machbetig számtalan nagy, és igazi klasszikus szerepet eljátszott már. Leghíresebbek mégis talán Carthage a Macskaláponból, Edmund a Lear királyból és Orgon a Tartuffe-ból. Pályája kezdetén a Katona József színház tagja volt, majd pedig szabadúszóként játszott; később a Nemzeti Színház társulatához szerződött, jelenleg pedig a Vígszínház tagja. Kulka János, Udvaros Dorottya, Schell Judit, Molnár Piroska, Sinkó László, László Zsolt, Bodrogi Gyula, Kaszás Attila, Benedek Miklós, Eszenyi Enikő, Kern András… csak néhány név azok közül, akikkel pályája során volt alkalma eddig együtt játszani a színpadon.

Koppány szerepében, 2013. Szegedi Szabadtéri Játékok  Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Rengeteget szinkronizál

Nemcsak Luke Skywalker szólalt meg magyarul Stohl hangján, de többek közt például olyan világsztároknak, mint Johnny Depp, Daniel Craig, Matt Damon, Jude Law és Hugh Grant is rendszeresen kölcsönzi a hangját. De gondoltad volna, hogy például a Vacak, a hetedik testvér sünijét, a Toy Story Woodyját, vagy éppen az Oroszlánkirály Simbáját is az ő hangján hallhatják a hazai gyerekek és rajzfilmimádó felnőttek?

2000-ben debütált az RTL Klubon műsorvezetőként

Itt aztán tíz évig a (most újraindulóReggeli című műsort vezette, többek közt jó barátjával, Alföldi Róberttel párban, de időközben már komoly, egész estés show-kat is vezetett a csatornánál. A Való Világ – ami igazi országos ismertséget, és saját bevallása szerint a hatalmas megosztottságot is hozta számára – után a Survivor, a Szombat esti láz vagy éppen a Csillag születik első évadaiban is ott volt, de vezette például a Királynő című műsort is. Műsorvezetőtársai az egész estés élő műsorokban például Lilu vagy éppen Ördög Nóra voltak.

Összeállításunk utolsó pontjaként pedig nem mehetünk el szó nélkül amellett a gondolat mellett, amit maga Stohl András fogalmazott meg nemrégiben Veiszer Alindának adott interjújában, az akkor még csak közelgő ötvenedik születésnapjával kapcsolatban.

Az ember be van szarva. Attól, hogy meg fog halni. Most már kevésbé félek a haláltól, de én nagyon-nagyon félek az elmúlástól, mert én nagyon szeretek élni – a szó szoros értelmében. És rossz érzéssel tölt el, hogy egy csomó mindentől attól tartok, hogy kezd elmúlni. Vagy hogy nem lesz arra már lehetőség.

Nem feltételenül konkrét dolgok, hanem hogy úgy megy el az élet. És ez olyan rossz, mert én közben azt érzem, hogy 17-18 éves vagyok, vagy 22, amikor főiskolás voltam. Belül ugyanaz az ember vagy, a lelked ugyanaz, csak a korpusz öregszik körülötted.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik