szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Egyesült Államok nagykövetsége a szövetségesi viszonyra hivatkozva tagadja, hogy onnan kormánybuktató akció indult volna. Sőt, elképzelhetetlennek tartják, hogy bármely NATO-tagország az Orbán-kormány megbuktatására tett volna kísérletet.

Határozottan visszautasította Matolcsy György szerdai kijelentéseit az Egyesült Államok nagykövetsége – írta a Népszava.

A jegybankelnök a parlamentben arról beszélt, hogy 2015 áprilisában egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről akartak bankpánikot kelteni és megdönteni a kormányt, ám a Magyar Nemzeti Banknak hála a kormánybuktatás elmaradt. Bankpánik volt, méghozzá Matolcsy szerint négy városban, négy órán át.

Matolcsy beszédéből, amelynek az is része volt, hogy a támadássorozat 2014 őszén indult (ez a kitiltási botrány kezdetének időpontja), az volt kikövetkeztethető, hogy az Egyesült Államok nagykövetségére célzott. Ezt mondta egyébként Mesterházy Attila MSZP-képviselő is, aki vizsgálóbizottság összehívását kezdeményezte Matolcsy nagy horderejű kijelentései miatt.

A lap megkeresésére a nagykövetség azt írta, hogy Magyarország és az USA partnerek és NATO-szövetségesek. Az Egyesült Államok nem kísérelte meg a magyar kormány megdöntését, és azt is

elképzelhetetlennek tartják, hogy bármely más NATO-tagállam erre tett volna kísérletet

– közölte Richard Damstra, a nagykövetség szóvivője, aki szerint "Matolcsy úr kijelentései egyszerűen hiteltelenek".