Díszítse a kertet és az erkélyt virágzuhataggal!

Ahogy melegszik az idő, mindenki elkezdi a házak, balkonok díszítésére szolgáló növények kiültetését. Erre a célra gyakorta használunk függesztett cserepeket, amivel sokkal egzotikusabb látvány érhető el – arról nem is beszélve, hogy mennyivel nagyobb az élvezeti értéke a leomló színes virág- és levélzuhatagnak, ha nekünk van szemmagasságban, nem a kutyának. A lecsüngő virágzatú növények közt nem könnyű választani, ha mostanában tervez bevásárolni belőlük, olvasson tovább, mert ehhez igyekszünk most szakértőnk segítségével ötleteket adni.

shutterstock 413528413

A legismertebbek

Az jellegzetes osztrák faházak korlátjairól (és persze a növénykatalógusok címlapjairól) mindenki ismeri a leomló muskátlik tömegét. A különböző színekben, sőt akár illatos verziókban is elérhető növények népszerűek itthon is, mivel nem különösebben igényesek, viszont rendkívül dekoratívak. A virágzásuk könnyen serkenthető azzal, ha az elnyílt virágfejeket lecsipkedik, így a növény könnyebben nevel újakat.

A másik abszolút favorit ezen a téren a csüngő petúnia: hihetetlen gazdag szín- és formavilága méltán teszi az egyik legkedveltebb függesztett növénnyé. Virágzása ugyancsak a csipkedéssel serkenthető, ám arra figyelni kell, hogy vízigénye igen nagy, könnyen kókadni kezd a nagy melegben, víz hiányában. A jó hír azonban az, hogy ha nem károsodott a növény, akkor egy szimpla locsolással új erőre kap majd.

A napimádók

A tartósan napos helyekre némileg nehezebb növényeket találni, ha függesztett cserepes megoldásban gondolkodik, hiszen ezeknek a locsolása és a kiszáradástól való védelme is nehezebb. Szerencsére a csüngő verbénával ilyen gondjai nem lesznek, hiszen egy határozottan napimádó növényről van szó.

„Ahhoz, hogy a csüngő verbéna nagyra nőjön, májustól-szeptemberig virágozzon, sok-sok fényre van szüksége. Lehetőleg olyan helyre tegyük, ahol folyamatosan éri a nap, méghozzá a lehetőség szerinti legnagyobb cserépbe. Ez azért fontos, mert bár páraigénye nem magas, a kisebb adag ültetőközeg hamarabb kiszárad. A szél és a tűző nap miatt akár naponta gondoskodnunk kell a locsolásról. Az elvirágzott részeket finoman távolítsuk el, az ideális helyen tartott növény hamar pótolni fogja azokat” – mondja Boross Dávid, az Oázis kertészet munkatársa.

Ha nem a virágfejekkel, hanem az egész megjelenéssel szeretne hangulatot teremteni, akkor a csüngő bambusz ideális választás lehet. A világoszöld, igen hosszan lelógó növény egzotikus hangulatot hoz a legszürkébb erkélyre is, a tartása sem bonyolult, és akkor sem kell vele kesztyűs kézzel bánnia, ha összeültetéseket is tervez.

„A legtöbb csüngő balkonnövénnyel ellentétben a csüngő bambusz az árnyékosabb helyeket kedveli. Kifejezetten tőzeges, savanyú talajba ültessük, ezt rododendron föld néven találjuk a kertészetekben. Sokkal több vizet igényel, mint a legtöbb balkonnövény, egy kicsit szinte mindig lehet nedves a földje. Az öntözővízhez, főleg nyáron adagoljunk egy kevés tápoldatot, ettől dús, méteres "lombot" növeszt” - ajánlja a szakértő.

shutterstock 215570923

Összeültetve

A cserepekben nemcsak egyetlen növényt helyezhet el, de kompozíciókat is összeállíthat több fajtából. Ezzel sokkal egyedibb hatást érhet el, és olyan érdekességek becsempészésével, mint a plecrantus (ismertebb nevén a szúnyogűző növény), még a kerti vagy teraszi nyugalomért is sokat tehet.

A muskátlik jól társíthatók egyéb, hasonló igényű balkonnövényekkel. A vegyes ültetésnél 2-3 fajnál ne ültessünk többet. A vezérnövény a muskátli legyen, amit a láda közepén helyezünk el, pl. 3 tövet. A másik egy színben és növekedésben vele összhangban lévő egyéb virágzó faj, például bakopa, balkonaranya, lobélia, a minipetúnia vagy diaszcia, amik a láda a két szélén foglalnak helyet. A harmadik faj legyen egy lombjával díszítő-töltőnövény, amelyből legfeljebb kettőt ültessünk. Ez lehet kakassarkantyú, ezüstfelhő, kúszószulák, indiánmenta, csüngő bambusz, vagy fűféle. Körülbelül 4-5 virágos növényre jusson 2-3 töltőnövény.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra