Macron vagyonbevallása elvileg rendben van

Rendben találta az egy hónap múlva esedékes francia elnökválasztáson függetlenként induló Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter vagyonbevallását az illetékes hatóság – közölte hétfőn az Anticor francia korrupcióellenes egyesület.

Az Anticor, amely korábban „összefüggésbeli hiányt” vélt felfedezni a függetlenként induló centrista elnökjelölt vagyonbevallásában, két héttel ezelőtt kérte fel a 2013-ban létrehozott hatóságot, hogy ellenőrizze annak őszinteségét és pontosságát.

A közélet átláthatóságáért felelős hivatal „semmilyen olyan elemet nem talált, amely alapján vitatható a vagyonbevallás „teljes, pontos és őszinte jellege”.

A korrupcióellenes egyesület szerint gazdasági miniszterré történő kinevezésekor, 2014-ben Macron azt állította, hogy 2009 és 2014 között 3,3 millió eurót keresett. A vagyonbevallásában azonban csak egy 1,2 millió eurót érő ingatlan és egy egymillió eurós adósság szerepel, vagyis alig 200 ezer euró nettó vagyonnal rendelkezik.

A jobbközép Köztársaságiak és a radikális jobboldali Nemzeti Front is kérdőre vonta korábban Macront amiatt, hogy bankári múltja ellenére túl kevés vagyona van.

A La Croix című katolikus napilapnak az elnökjelölt azt mondta, hogy 2012-ig, mielőtt Francois Hollande államfő gazdasági tanácsadója lett, négy éven át befektetési bankárként dolgozott, a jövedelme után munkáltatói és alkalmazotti járulékokat, valami személyi jövedelemadót is fizetett. Az utolsó, bankárként szerzett jövedelme után viszont az adókat már az államfő tanácsadójaként kellett befizetnie 2014-ben, amikor is töredékére esett vissza a fizetése. Ezenkívül a deklarált banki kölcsönt 2011-ben és 2012-ben a felesége családi házának felújításához vette fel.

Emmanuel Macron 2008 és 2012 között a Rothschild befektetési banknál dolgozott, ahol havi 33 ezer eurót keresett. Ezt követően két évig Francois Hollande államfő legfőbb gazdasági tanácsadója volt havi 12 ezer euróért, majd 2014 októbere és 2016 augusztusa között gazdasági miniszterként havi 9940 euró volt a fizetése.

Az elnökjelöltnek jelenleg nincs jövedelme, Forradalom címmel megjelent kötetének jogdíjából és korábban tanárként dolgozó feleségének nyugdíjából él, ami havonta 2150 euró. Elnökjelöltként március 16-án kitöltött legfrissebb vagyonbevallásában azt tüntette fel, hogy a kötetért 274 ezer euró előleget utalt át neki januárban a kiadója.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »