szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mégsem maradnak el az úszóleckéi a Darnyi Tamás úszóiskolába járó gyerekeknek: már tegnap használhatták azt az új tanmedencét a Duna Arénában, amit újonnan alakítottak ki nekik.

Ahogy korábban megírtuk, a nyári vizes világbajnokságra készülve felújítják a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát, amelynek tanmedencéjében eddig az úszóiskolába járó óvodások és kisiskolások úszhattak. Darnyiék a Margitszigetről a Duna Arénába szerették volna átvinni a gyerekeket, ott azonban a Hosszú Katinka nevével fémjelzett Iron Aquatics úszóklub működik. Az egyesület reggel 6 és este 10 között foglalta le az ottani medencéket, amelyekben 11 és 16 óra között – amikor nem használják őket – sem úszhat senki.

Az Iron Aquatics kommunikációs vezetője akkor azt közölte: Darnyiéknak nem Hosszú Katinkáék miatt kellett lemondaniuk a tanfolyamokat, hiszen már hónapok óta tudták, hogy az átépítés miatt be fogják zárni az általuk használt uszodákat, mégsem kerestek másik helyet.

Darnyi később az ATV-nek azt mondta, hogy minisztériumi szintű egyeztetést folytattak illetékesekkel, és azt ígérték neki, hogy a problémát, amely miatt nagyjából ezer gyerek nem úszhatott volna három hónapon át, gyorsan orvosolják majd.

A megoldás megszületett, a Velvetnek Darnyi Tamás azt mondta, hogy ideiglenesen felépítettek számukra egy kicsi, de használható tanmedencét a Duna Arénában. Hétfő délután az első gyerekek már ki is próbálhatták azt.