Írd be, mit keresel:

Fűszeres fasírt brokkoliból, sütőben sütve

A húsimádók most forduljanak el, mert ehhez a fasírthoz csakis zöldségekre van szükségünk. Lehet, hogy először ódzkodik majd a család, de az első falat után biztosan nem mondanak rá nemet még a gyerekek sem.

Cookta - 2016.03.08.
Fűszeres fasírt brokkoliból, sütőben sütve

Lepjük meg a családot egy egyszerű, sütőben sütött brokkolis fasírttal, melyhez ízlés szerint kínálhatunk pl. sült krumplit, salátát, vagy egyszerűen csak egy nagy marék savanyú káposztát.

A brokkolit először főzzük puhára, a hagymát és a sárgarépát pároljuk roppanósra, majd fűszerezzük, keverjük össze zabpehellyel, és hagyjuk egy rövid ideig állni. Ezután formázzuk meg a pogácsákat, majd tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, és irány a sütő. Röpke fél óra múlva pedig már tálalhatjuk is a frissen kisült, illatozó brokkolifasírtot ízlés szerinti körettel, salátával.

Forrás:
Kard Éva

Brokkolifasírt

Hozzávalók 10-12 db fasírthoz:

  • 50 dkg brokkoli
  • 1 db sárgarépa
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db tojás (nagy)
  • 10 dkg zabpehely
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • 1 mokkáskanál őrölt koriander
  • 1 mokkáskanál szerecsendió
  • zsemlemorzsa a forgatáshoz
  • 2-3 evőkanál olívaolaj a sütéshez

Forrás:
Kard Éva

Elkészítés: A brokkolit szedjük rózsáira, majd alaposan mossuk meg. Enyhén sós vízben főzzük pár perc alatt puhára, majd szűrjük le. Lehetőleg ne maradjon alatta víz!

A puhára főtt brokkolit ezután villával alaposan nyomkodjuk össze, majd hűtsük ki teljesen.

A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A sárgarépát reszeljük le egy káposztareszelőn.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, pároljuk üvegesre. Adjuk hozzá a reszelt sárgarépát és az apróra vágott fokhagymát, majd pároljuk pár percig, de csak annyira, hogy a sárgarépa még roppanós maradjon. Ezután hűtsük ki teljesen.

A teljesen kihűtött brokkolit tegyük bele egy tálba, majd adjuk hozzá a szintén kihűtött hagymás-sárgarépás keveréket és a zabpelyhet. Ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, adjuk hozzá a kissé felvert tojást, majd alaposan keverjük össze. Hagyjuk 15-20 percet állni, hogy a zabpehely felszívja a nedvességet.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg az olaj felével.

A brokkolis masszából nedves kézzel formázzunk ízlés szerinti méretű pogácsákat, majd forgassuk bele a zsemlemorzsába. Tegyük egymástól kicsit távolabb az olajjal lespriccelt sütőpapírra. Végül pedig a maradék olajjal szintén spricceljük le a brokkolipogácsákat.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 perc alatt készre. Én légkeverésnél 160 fokon 25 percig sütöttem.

Forrás:
Kard Éva

Tálaláskor a brokkolifasírtot kínálhatjuk sült krumplival, ízlés szerinti salátával, savanyúsággal…

Forrás:
Kard Éva

Diéták

Ajánlott cikkek

Top cikkek

TRÜKKÖZZ A KONYHÁBAN!

Szezonális ötletek

Sütemények

Palacsinta @csokibolondoknak Palacsinta @csokibolondoknak
2016.05.01.
A palacsinta ezer és egy változatban készülhet, de az egyik legnagyobb kedvenc minden bizonnyal a csokis. Lehet kakaós, csokikrémes, nutellás, csokiszósszal meglocsolt, mindegyik favorit. Mi most a palacsintatésztát csokiztuk össze.Egy apró ötlet csupán a liszt egy részét kakaóporral kiváltani, mégis hihetetlenül illatos és finom, intenzíven csokis élményben lehet részünk. Szerencsére a tészta tulajdonságai nem nagyon változnak, a sütésnél nem kell jobban figyelni.