Csak szexre kellesz?

Ne tessék szégyenlősködni, néha vágyunk rá, hogy érzelemmentesen leteperjenek minket, ám az esetek többségében, a kulcsszó a néha!

Mert vagy bevalljuk, vagy nem: a szomorú(?) igazság az, hogy hosszú távon nem egészen véghezvihető az érzelem kiiktatásos módszer, és bizony a hölgyek könnyebben szerelembe esnek az ágyban (is). Ha pedig már leszállt az a bizonyos lila köd, elég nehezen vesszük észre, hogy az úriember bizony minden kedvesség, és főként kényeztetés ellenére csak egyetlen testrészünket célozta meg, és onnan nem nagyon akar feljebb – és főleg nem beljebb – tájolni.

Nézzük hát a vészjósló jeleket, amik rámutatnak arra a csúnya-csúnya, nők milliói által ismert régi igazságra, hogy biz’ a férfi csak azt akarja:

Mindent vagy semmit

Az első randin -de legalábbis az elején – egyáltalán nem baj, ha bénán érezzük magunkat. Egy kis romantikus tesze-toszaság belefér, de a naivitásból ennyi elég is. Ha partnerünk már akkor elkezdi női bájainkat halomszám dicsérni, akkor ne gondoljuk egyből, hogy ,,de jó, máris megőrül értem!”!

Elég nagy a valószínűsége, hogy rejtett szexuális vágyai törnek felszínre ily módon, ami még nem is lenne egetrengető probléma, de tegyük a szívünkre a kezünket: jobb ilyenkor ha belsőnket, és nem domborulatainkat dicséri a lovag, mert ugyebár álmaink hercege nem ront ajtóstól a házba, inkább igyekszik egyéb módszerekkel meghódítani vágyai tárgyát.

Ha tehát csak a szex körül forog a társalgás, akkor vagy legyünk készen egy egy éjszakás kalandra, vagy viseljük udvariasan a ,,bókokat”, és zárjuk rövidre az estét, távozzunk angolosan, no meg nagyon gyorsan, mert tudni illik, ha megkapta amit akar, nem fog romantikusan kis kifli-nagy kiflit játszani.

Csak a tested kell!

Vannak olyan pasik (no nem a legtöbb, de akad), akik egyértelműen közlik, hogy náluk a ,,csak szex és más semmi elv” az uralkodó veled kapcsolatban. Nos, legalább őszinték, de a női lélek érthetetlen bugyrait elnézve, velük kell a leginkább vigyázni.

A legtöbben ott követik el a hibát, hogyha azt gondolják: ,,sebaj, majd megváltozik, megváltoztatom”. Igen, előfordult már ilyen a közeli és távoli történelemben, de az a kivétel, s nézzünk szembe vele, hogy legtöbbünk a szabályok táborát erősíti.

Belecsücsülhetünk ebbe a kényelmes hintába, élvezhetjük a szélsőséges helyzetek, és a kihívás nyújtotta izgalmat, de ha kidob minket – mondván, én megmondtam, hogy nem kellesz – az nem csak a hátsónknak fog fájni. A legtöbb esetben az ő szájukból a nem, az bizony nem.

Hogy vagy?

Jól! És itt be is fejeződött a társalgás, jöhet az ágy (vagy ami épp útba esik). Jobb esetben azért meghallgatja éppen aktuális nyavalyánkat, és csak utána tér rá a lepedőakrobatikára. Persze ez az eset még izgató is tud lenni, na de nem folyamatosan!

Hiányzol!

Egy: Ha egy pasi nem hív, akkor nem akar felhívni. Ilyen egyszerű. Persze nem kell általánosítani, itt is vannak kivételek, de a ,,jaj, biztos dolga van, lemerült a telefonja, stb.” a legnaivabbaknak is csak egy ideig magyarázható. Ha pedig valakinek elég a ,,csak az ágyban vagyok elérhető számodra” mentalitás, az ne is nyávogjon semmiért!

Kettő: A beszélgetős felhív, sokszor. Útközben, váróteremben, otthonról egyedül, és ha még azt is végighallgatod, hogy mennyire belezúgott egy szuper csajba, de azért jó vagy nála este, akkor csak egészségedre. Ezt Te hoztad össze magadnak, vagy a sarkadra állsz és ,,mostaztánsohatöbbé”, vagy nemsokára nem csak fél lábbal fogsz a kakiban tapicskolni.

Három: Felhív és most azonnal akar Veled találkozni… persze vízszintesben. Hiányzol is neki? Aha, előről, hátulról, oldalról. Biztos, hogy kell ez Neked? Ha igen, és tényleg azon kevesek közé tartozol, akik ilyen profi szinten kiiktatják a szív-faktort, akkor minden elismerésem. De ha mégsem, akkor vagy tessék lépni, vagy nagyokat nyelni és hallgatni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index