Egyre több jel mutat arra, hogy Melania Trump viszolyog a saját férjétől, amit egy percig sem próbál leplezni, még akkor sem, ha ezrek figyelik árgus szemekkel kettejük minden egyes mozdulatát. Most nem is arra gondolunk, hogy Donald Trump tud-e úgy viselkedni, ahogy egy amerikai elnöknek illene, sokkal inkább arra, hogy miként viszonyulnak egymáshoz a first lady-vel. Legutóbb izraeli útjuk során Melania Trump egy, már nem is olyan meglepő gesztust tett a férje felé, vagyis nem engedte neki, hogy megfogja a kezét. Ráfoghatnánk, hogy véletlenül húzódott el tőle, de aztán másnap, május 23-án a jelenet megismétlődött, ez pedig már aligha nevezhető véletlennek.

Római útjuk során Melania már rafináltabb volt, és hajbirizgálásnak álcázta, hogy nincs ínyére, ha a férje meg kívánja érinteni az ő kezét. 

Hogy jutottunk idáig? 

Trump beiktatása óta Melania csak árnyéka volt a férjének - ezt pedig értse szó szerint. Akárhol is jelentek meg együtt  (mondhatnánk, hogy kéz a kézben, de persze erről szó sincs), az elnök minden egyes alkalommal maga mögött hagyta a first ladyt, alighanem azzal a céllal, hogy szépen foglalja el magát egyedül, amíg ő fontos tárgyalásokat folytat. Jó, hogy nem adott a kezébe egy gumicsontot vagy egy félig megrágott cipőt.

Szóval nyilvánvaló, hogy ez a viselkedés akkor is bunkóságnak minősülne, ha csak a szomszéd Zimonyi és Zimonyiné Teca kapcsolatáról lenne szó, de így, hogy az amerikai elnöki párról beszélünk, akik az egész életüket a nyilvánosság előtt élik, mégis sokkal fájdalmasabbnak tekinthető. 

Egyre boldogtalanabb

Nem is olyan régen a Trump-család jó barátja, a stylist Phillip Bloch nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy szerinte Melania Trump egyáltalán nem így képzelte a jövőjét, amikor 1996-ban Amerikába költözött. Szerinte sosem vágyott arra, hogy first lady legyen, mégis, most Donald Trump életét éli, ráadásul úgy, hogy semmibe sincs beleszólása. Még a saját aláírásába sem. Nem véletlenül állítja Bloch, hogy Melania boldogtalan és szerencsétlen, továbbá nem bírja a nyomást, ami ezzel a látványos élettel együtt jár. 

Kezdenek eldurvulni a dolgok

Ahogy telnek a hónapok, napról napra szembesülünk olyan esetekkel, amelyek könnyedén bizonyíthatják a cikk elején emlegetett tényt, hogy Melania egyre jobban undorodik Trumptól. Ilyen volt, amikor a saját Twitter-fiókjáról lájkolta a mindenki által jól ismert, sokat mondó, ne vigyorogj, hessinnen gifet. Azóta ezt persze a szóvivője megmagyarázta, és arra célozgatott, hogy alighanem belépett valaki a fiókjába, mindenesetre tuti, hogy nem Trumpné volt, aki lájkolgatott. 

Ugyan sokan még mindig elítélik a first ladyt azért, amiért hajlandó elviselni Trump minden gusztustalan megnyilvánulását, még azokat is, amelyek őt érintik. Mások azonban rettentően kiállnak mellette, így nem véletlen, hogy gyorsan elterjedhetett a #weareallmelania (=mind Melániák vagyunk) hashtag, amellyel a Twitteren éltetik a nő bátorságát, és büszkék rá, amiért ennyire utálja a saját férjét. 

Chelsea Handler nem szokott lakatot tenni a szájára az elnöki párral kapcsolatban (sem), úgyhogy akkor sem tette, amikor kifejtette, hogy mennyire nem tiszteli őket. Most viszont arra jutott, hogy Melania Trump lenne Amerika legnagyobb hőse, ha elválna az elnöktől. 

Sokan mögé állnának, ha ki merne állni a világ elé, és kimondaná, hogy gyerekek, ez az ember visszataszító, ráadásul az összes mocskos titkáról tudok, úgyhogy mindet el is fogom mondani.

Ez persze csak Handler fantáziájában él egyelőre, de a dolgok jelenlegi állása alapján már semmin sem lepődnénk meg. 

Ön meglepődne, Ha Melania Trump dobbantana?

Forrás: People