Egy 23 éves, Yorkshire-i recepciós, Natalie Weaver már alig várta, hogy végre kettesben romantikázhasson pasijával, ám a régóta tervezett programot a 26 éves vízszerelő, Stephen Hall pillanatok alatt tönkrevágta – írta a Daily Mail

A srác május 13-án, szombaton leugrott iszogatni a haverjaival, ám az este olyan jól sikerült, hogy csak másnap hajnalban, 6 órakor mászott haza. A pár ugyan később, 13 óra körül felkerekedett, és elindultak randizni, hamar visszafordultak, mert Hall nem bírta nyitva tartani a szemeit. 16 órakor a lánynak a romantikázás helyett már azt kellett néznie, hogy barátja kvázi ájultan alszik mellette. 

Három órával később Weaver már nagyon unatkozott, úgyhogy némi bosszúvágytól fűtve nekiállt kisminkelni a férfit.

Hall csodával határos módon átaludta az egész beavatkozást, és végül csini műkörmöket kapott, az átalakítást pedig barátnője alaposan, lépésről lépésre dokumentálta a Facebookon, hogy ne csak ő szórakozzon olyan jól. Még azt is videóra vette, ahogyan keltegetni próbálja pasiját.

A fickó állítólag másnap 4-kor ébredt csak fel, és nagyon megijedt a látványtól, amikor tükörbe nézett. Csaja ráadásul egy ideig elhitette vele, hogy neki fogalma sincsen, mi történhetett. Hall aztán jót röhögött az egészen, és egyáltalán nem volt mérges párjára, még annak ellenére sem, hogy a festék és a körmök eltávolítása nem volt túl egyszerű.