A párizsi polgármester betiltatna egy feketéknek szóló feminista fesztivált, mert fehéreket nem engednek be a rendezvényekre

külföld
2017 május 29., 05:02
comments 204

Anne Hidalgo, Párizs szocialista polgármestere szeretné elérni, hogy a város megtiltsa a július 28. és 30. közé tervezett Nyansapo Festival megszervezését, a rendezvény ugyanis a legtöbb helyszínéről egyszerűen kitiltja a fehéreket. A fesztivál az európai fekete feminizmus és aktivizmus jegyében szerveződik, és a neten lévő leírása szerint programhelyszíneinek négyötödére csak fekete nők léphetnek be. Az ezen kívüli két helyszín egyikére csak feketék mehetnének, de ide már férfiakat is várnak, a másikra pedig mehet mindenki, így fehérek is.

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere.
photo_camera Anne Hidalgo, Párizs polgármestere. Fotó: Julien Mattia/NurPhoto

Hidalgo először a Twitterre írta ki, hogy mélyen elítéli a fesztivált, ami megkülönbözteti a fehéreket, és felszólított a rendezvény betiltására. Jelezte azt is, hogy a rendezők ellen vádat is kellene emelni diszkrimináció miatt.

Francia antirasszista szervezetek már korábban is elítélő közleményeket adtak ki a fesztiválról. A Guardiannek a párizsi rendőrség szóvivője azt mondta, eddig hozzájuk nem érkezett utasítás arra vonatkozóan, hogyan kezeljék majd a rendezvényt.

A fesztivál szervezői szerint nagyon durva, álhíreken alapuló lejáratókampány zajlik ellenük, amit a szélsőjobboldal gerjeszt, és sajnálják, hogy antirasszista szervezetek bedőlnek ennek a jobbos propagandának. Propaganda ide vagy oda, a fesztivál leírásában a Facebookon tényleg az szerepel, hogy a rendezvényhelyszínek 80 százaléka „nem kevert” helyszín fekete nőknek. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.