Kolbászos tortilla parázsburgonyával
2017. június 08. írta: Gyalogrépa

Kolbászos tortilla parázsburgonyával

kolbaszostortilla.jpg

Meggyőződésem, hogy ahol van paprikás kolbász, hagyma és krumpli, ott készítik ezt a fajta tojáslepényt, csak mindenki máshogy hívja. Mivel már szépen meg tudom fordítani a kerek tojáslepényeimet anélkül, hogy magmara borítanám őket, vagy szétesnének, ezért bátran nevezem őket tortilláknak. Voltaképpen ez az egyetlen nehézség a receptben: a lepény megfordítása és tányérra borítása.

 kolbaszostortillaalapanyagok.jpg

 Összetevők:

  • parázsburgonya: hasonló méretűre darabolt nagyobb krumplival is jól működik.
  • salotta, vagy lilahagyma
  • paprikás kolbász
  • fokhagyma
  • tojás
  • petrezselyem
  • zsiradék sütéshez: a legjobb, a korábbi parázsburgonya sütésből megmaradt libazsír, vagy sertészsír. Erősíti a krumpli ízét.

kolbaszostortillaprep1.jpg

Nagy tapadásmentes száraz serpenyőben kiolvasztottam kissé a paprikás kolbászt. Ha szárazabb kolbászról van szó, akkor kevés zsiradékkal kell megtámogatni, hogy inkább oldódjon a zsírja, mint hogy teljesen kiszáradjon a kolbász. Mivel már júniust írunk, könnyen lehet hogy nagyon száraz a kolbász; ilyenkor el kell tekinteni az elősütéstől. A kiolvasztott kolbászt lecsöpögtettem, kivettem. A megmaradt zsírban megpirítottam kissé a felkarikázott salottát. A pirítás vége felé hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát. Amint elkészült, kivettem, és egy szűrőn keresztül kinyomkodtam belőle a fölösleges zsírt. A pirult hagymán és kolbászon rengeteg zsír tud megtapadni, amit kinyomkodás és lecsepegtetés nélkül minden sütési folyamatnál pótolni kellene. Végül ez a kész tortillában összeadódna, amitől fel lehetne fordulni. Ezért fontos, hogy minél több zsiradék kerüljön át a már befejezett folyamatból a következőbe. A lecsöpögött zsírt visszatettem a serpenyőbe, kiegészítettem, hogy elég legyen a parázsburgonya és a tojás sütéséhez. Nagy lángon megsütöttem a parázsburgonyát. A sütés végénél hozzáadtam a petrezselymet. Átforgattam, megpirítottam kissé, majd egy tálba szedtem.

 kolbaszostortillaprep2.jpg

Hogy mire volt jó ez a sok rakosgatás? Arra, hogy a kolbász, a hagyma, és a krumpli is pontosan a mefelelő készültségi fokon legyen, mikor a tojást hozzáadom. Nem utolsó sorban: így szépen lehet rétegezni a tortillát, ami mutatósabbá teszi. Az üres serpenyőbe leraktam a kolbászt. Elrendeztem rajta a hagymát. Erre óvatosan ráborítottam a petrezselymes krumplit, úgy hogy ne lökdösse szét a kolbászokat. Felütöttem hat kisebb tojást. Megsóztam, felvertem, ráöntöttem a krumplira. A serpenyőt visszaraktam a platnira nagy lángra. Lefedtem, hogy a keletkező gőz egyenletesen alvassza meg a tojást a tortilla tetején. Amint elkezdett a szélénél bugyogni, takarékra vettem a lángot. Hogy meg lehessen fordítani a tortillát, a tojás hozzáadása után egyáltalán nem szabad keverni. Türelmesen ki kell várni, hogy a vastag tojáslepény teteje is megalvadjon, de közben az alja se égjen le. Mikor már a tortilla teteje megalvadt kissé, ráborítottam egy nagy tányért, majd gyorsan megfordítottam. Ha nem alvadt meg a tojás eléggé, könnyen kifolyik a tojás egyenesen a konyhakőre a tányér és a serpenyő közötti keskeny résen. A tányér és a serpenyő között nem lehet nagy hézag, mert akkor fordításnál könnyen az egész tortilla lecsattan a földre. Nekem a harmadik tortilla sütésnél sikerült belejönnöm a pontos fordításba. Az első kettőnél magamra folyattam kevés nyers tojást, de ezzel mindenki számoljon, aki most vág bele először tortilla sütésébe. Akinek pedig van tisztességes grillsütője, vagy broilerje - ami szépen, egyenletesen süt - az kihagyhatja a fordítást, helyette a grill, vagy broiler alatt fejezheti be a sütést.

kolbaszostortillaserpenyoben.jpg

Miután kiborítottam tányérba a lepényt, óvatosan visszacsúsztattam a serpenyőbe. Van, aki nem csúsztatja, hanem háromszor borítja át, mire a serpenyőbe visszakerül. Kinek, mi megy jobban. A serpenyőt visszatettem a platnira, és elzártam alatta a gázt. Három perc múlva tányérra csúsztattam, majd felvágtam, akár egy tortát.

kolbaszostortilla.jpg

Hozzá ecetes, édeskés savanyúságot javaslok, mint amilyen a házi ecetes paprikám, vagy a savanyított rebarbarám, ami így készült. Ez a tortilla jó sörkorcsolya felnőtteknek, de szerintem a legjobban almaborral csúszik. Bepityókázva pedig már senki ne próbálkozzon tortillafordítással!

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr8012568951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása