A főzés (sütés) könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván. (Paul Gauguin)

Bake your smile

Csicseriborsólisztes-fekete szezámmagos kréker

Glutén, tejtermék és tojásmentes

2017. június 27. - bakeyoursmile

img_1069.PNGMostanában kacérkodok az egészségesebb receptekkel is, na persze nem kell megijedni, a blog nem fog átalakulni, de azért ezekről a kísérleteimről is be fogok számolni. Az első ilyen recept egy mindenmentes ropogós kréker lesz, amit bátran kipróbálhattok, sőt a saját ízlésetekre is formálhatjátok.

Hozzávalók (egy kis adaghoz):

1 bögre csicseriborsó liszt
1 evőkanál feketeszezámmag
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál só
1 teáskanál kókuszolaj (olvasztott)
kb 4 cent víz

Keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd adjuk hozzá a kókuszoalajat és végül a vizet, úgy hogy gyúrható - de enyhén ragacsos - tésztát kapjunk.

img_1066.PNG

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.

Két réteg sütőpapír között nyújtsuk vékonyra a tésztát, majd a felső réteg eltávolítása után, derelyevágóval/pizzaszeletelővel/éles késsel vágjuk fel kis négyzetekre. A krékereket rendezzük el a sütőpapíron, hagyjunk közöttük némi távolságot, majd mehetnek is a sütőlapra, azzal együtt pedig az előmelegített sütőbe. Nagyjából 15-20 perc alatt ropogósra sülnek. Ha szeretitek a falafelt, akkor bizony ezt a ropogós, egészséges nasit is kedvelni fogjátok!

img_1067.PNG

A fenti recept egy alaprecept, én tettem még hozzá borsot, chilit és szárított jalapeno-t is, de legközelebb rozmaringos-parmezános verizót fogok kipróbálni. Sőt ha nincs otthon fekete szezám, akkor nyilván megteszi a sima is, illetve a csicseri lisztet is pótolhatjátok mással, bár akkor már nem köszön vissza a falafel feeling :D Szóval kísérletezzetek kedvetekre! :)

Jó sütést és jó ropogtatást kívánok!

Szabina

A kerámiákat a 57_5_1037_06907afc2504a2bb3a3b7a8d73bead09_17919c_701.jpgbiztosította. (http://patakikeramia.hu/)

Értesüljetek elsőként mindenről, kedveljétek a Bake your smile facebook oldalát:
https://www.facebook.com/bakeyoursmileblog

img_1068.PNG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bakeyoursmile.blog.hu/api/trackback/id/tr9512610693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása