Orbán Viktor: Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén

politika
2017 június 27., 11:36
comments 691

Orbán Viktor és a Fidesz vezérkara kedden a Bálnában tartott előrehozott évértékelőt, hogy lezárják a nemzeti konzultációs fórumsorozatot. 

Orbán Viktor alkotmányozó köztársasági elnökként köszöntötte Schmitt Pált, és megjegyezte, hogy az eddig elért sikerek nem lettek volna elérhetők az új alkotmány nélkül. 

A miniszterelnök elmondta, hogy irigyli Semjén Zsoltot, mert ő még fejből is mondhat politikai beszédeket, míg nála minden szónak súlya van. Kósa Lajosról elmondta, hogy biztosítja a hátországot, míg Varga Mihály a gazdasági kormányzást viszi. 

Majd rátért arra, hogy sikeres-e a magyar gazdaság. Orbán Szerint érdemes arról is beszélni, hogy kinek sikeres. 

„Mi nem úgy vagyunk sikeresek, ahogy mások szeretnék, hogy sikeresek legyünk. Mi a magunk magyar módján vagyunk sikeresek

– jegyezte meg, majd elmondta, hogy a magyar gazdaságpolitika úgy illeszkedik bele a világ gazdasági rendszerébe, hogy az legelőször a magyaroknak kedvez. 

Orbán emlékeztetett arra, hogy ez ugyanaz a gondolkodásmód, mint amikor az amerikai elnök azt mondja, hogy America first

Hogy gyorsan rátérjen a bevándorlás kérdésére, elmondta: amíg van itthon szabad munkaerő, addig nincs szükség külföldi erőkre. 

A miniszterelnök szerint azért van szükség erre a mostani rendezvényre, hogy seregszemlét tartsanak még a nyár előtt, mielőtt szétszaladnának a hadak

Rátért arra, hogy „amikor elkezdtük Európa újraegyesítését, nem gondoltuk, hogy az európai egység újra veszélybe kerülhet”. A miniszterelnök szerint a fő kérdés, hogy Brüsszel Európája vagy a nemzetek Európája felé tartunk. Hozzátette, hogy ha rossz lapra teszünk, akkor elveszthetjük az országunkat az állampolgárságunkat és a kultúránkat.

A magyar miniszterelnök szerint az Európai Unió olyan országoktól kér együttműködést a migránsok szétosztásában, akiket meg sem kérdeztek.

Történelemhamisításnak nevezte, hogy a német sajtó a migránsok 2015-ös beengedését Magyarország nyakába akarja varrni. De Orbán szerint most három hónapra jegeljük a németekkel folytatott vitáinkat, mert ott kampány van. 

Szerinte vannak akik bele akarnak rángatni bennünket a kampányba, „ilyen Schulz elvtárs is”. Orbán Úgy jellemezte Martin Schulzot, mint aki Brüsszel után visszatért Németországba, ahogy a bukástól tartva magyarellenes epeömlésekkel próbál jó pontokat akar szerezni.

Orbán vele szemben Merkel mellé állt, azt mondta, „mondjunk csendes imát Angela Merkel győzelméért”. Mivel erre a hallgatóság nem reagált a leglelkesebben, hozzátette, hogy „igen, a nemzetszolgálat néha személyes áldozatot is kíván”.

photo_camera Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Orbán Viktor határozottan elutasította a még mélyebb európai integrációt. Szerinte az „Európai Egyesült Államok hívei" egy európai birodalmat akarnak, de a magyar kormány inkább a nemzetek Európáját támogatja.

Elmondta, hogy a menekültek szétosztását a magyar kormány szuverenitási és identitáskérdésnek tekinti. A miniszterelnök szerint Európa, amely a demokrácia őshazája, leszokott arról, hogy megkérdezze az embereket. Ezzel szemben felhozta magyar kormány a Nemzeti Konzultációját, ami szerinte alkalmas arra, hogy kikérjék az állampolgárok véleményét. 

Orbán szerint ennek eredménye, hogy Magyarországon konszenzus van arról, hogy meg kell védeni az országot Brüsszel bevándorlási és gazdasági döntéseitől. A magyarok pedig egy darab illegális bevándorlót sem akarnak befogadni. Hozzátette, hogy az elutasítás mellett Magyarország „erején felül segíti" a keresztény közösségeket a Közel-Keleten. 

Elmondta, hogy az embercsempészetet és az illegális bevándorlás népszerűsítését büntetni kell. Hozzátette, hogy a külföldről támogatott szervezetek akarva-akaratlanul ugyanezt a folyamatot segítik. A magyar kormányfő szerint az embercsempészek és az úgynevezett NGO-k ugyanannak a maffiahálózatnak a tagjai. 

Beszélt arról is, hogy az európai emberek nagyjából ugyanazt gondolják, mint a nemzeti konzultációt kitöltő magyarok. Szerinte attól kevesen tartanak, hogy a migránsok elveszik a munkájukat, mert tisztában vannak azzal, hogy a migránsok nem akarnak dolgozni. 

Humanitárius blabla

A Soros György-blokkot úgy vezette fel, hogy ahol királyságot építenek, ott vannak királycsinálók is. Hozzátette, hogy ez az ember, Soros György pont magyar. Magyar, tehát eszes, van egy terve. Megjegyezte, hogy nem szabad arra gondolni, hogy egy belmagyar vitáról lenne szó. Szerinte a humanitárius blablát is hagyni kell.

Soros Györgyről azt mondta, hogy egy kiterjedt maffiahálózatot működtető spekuláns, aki Európa jövőjét veszélyezteti, mert évente egymillió migránst akar betelepíteni. Orbán Viktor szerint rá és Magyarországra azért dühös, mert az útjába álltak. Szerinte Soros György befolyása a migrációs politikára ma már nem ideológiai, hanem nemzetbiztonsági kérdés. 

Kiemelte, hogy ebben a vitában ki akarták játszani velük szemben az antiszemita kártyát is, de leszögezte, hogy a kormány megvédi a zsidóságot. Szerinte épphogy a migránsokkal érkezne rengeteg antiszemita Európába. 

„Eddig meleg nyarunk van, és még forró ősz vár ránk" - harangozta be a választási időszakot a miniszterelnök. Szerinte Soros György már a Jobbikot is befogta a szövetségesei közé. Majd megköszönte a nemzeti konzultációt kitöltőknek, hogy válaszoltak a kérdésekre, és megígérte nekik:

„Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén."


Orbán Viktor miniszterelnök (középen, három fej fölött) érkezik a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményére a Bálna Budapest Rendezvényközpontba 2017. június 27-én. Balra Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
photo_camera Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A miniszterelnök előtt Semjén Zsolt mondta el, hogy szerinte most ugyanaz történik Párizzsal, mint amikor a törökök csellel bevették Budát 1541-ben. A KDNP miniszterelnök-helyettese szerint a migránsáradat azért zúdulhatott Európára, mert 200 éve Európában olyan jakobinus, szabadkőműves és bolsevik ideológia uralkodik, ami rombolja a keresztény alapokat. 

Budapest, 2017. június 27...Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes beszédet mond a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérõ, Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozatának záróeseményén a Bálna Budapest Rendezvényközpontban 2017. június 27-én
photo_camera Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Kósa Lajos pedig azt vázolta fel, hogy a II. világháború óta több országot foglaltak el gazdaságilag, mint katonailag. A  Fidesz frakcióvezetője azt is levezette, hogy Soros György erősen próbálkozott ezzel. Utána Varga Mihály vizsgaszerűen mondta fel a kormány gazdasági eredményeit. A gazdasági miniszter úgy látja, hogy az Európai Unióban gazdasági háború van, és a hozzánk hasonló országokat ki akarják zárni az egységes európai piacról. Itt főleg a magyar fuvarozók ellen hozott szabályokra célozgatott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.