A világ legészakibb koralljait is utolérte a fehéredés

A világ legészakabbra, Japánban található koralljait is utolérte a globális felmelegedésnek tulajdonított fehéredés, egy japán kutató szerint. Jamano Hiroja 2016 decemberében végzett megfigyeléseket munkatársaival a Tokiótól mintegy 1000 kilométerre nyugatra, mérsékelt égövben található Cusima szigeténél, és arra a következtetésekre jutott, hogy a korallzátonyok mintegy 30 százaléka károsodott.

Eddig az déli okinavai szigetcsoport koralljai az alacsonyabb hőmérsékletű vizekben leltek menedékre, a négy fő japán sziget közül három – Kiusu, Sikoku és Honsú – felé terjesztve ki élőhelyüket – mondta Jamano Hiroja, a japán Környezetbiológiai Kutatóintézet igazgatója. “Mostanra azonban már az itt menedéket talált korallok is veszélyben vannak. A helyzet súlyos” – szögezte le a kutató.

Forrás: Japanese Environment Ministry

Az óceánok felszínének kevesebb mint 0,2 százalékát kitevő korallzátonyok adnak otthont a tengeri élőlények 30 százalékának. Hozzájárulnak a partok védelméhez, az emberek táplálásához és munkahelyek létrehozásához az idegenforgalomban. 2015 óta a trópusi övezetekben a hőmérséklet meghaladja a szokásos értékeket, és a korallok több mint 70 százaléka elég hosszú ideig volt kitéve ennek a felmelegedésnek, amely a pusztulásukhoz vezet, ha nem hűl le a víz.

Forrás: Japanese Environment Ministry

Tavaly a tudósok a valaha tapasztalt legrosszabb időszak tanúi voltak az UNESCO világörökségi listájára 1981-ben felvett, 2300 kilométeres ausztrál Nagy-korallzátonynál. Reményt keltő, hogy az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) júniusban kisebb szünet jeleit tapasztalta az 1980-as évek óta leghosszabb, hároméves igen meleg időszak után. A NOAA előrejelzése szerint az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceán medencéjében nem várható fehéredés, amiből arra lehet következtetni, hogy vége ennek a törékeny és létfontosságú ökoszisztéma számára pusztító jelenségnek.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!