Toszkán bab papradicsommal
2017. július 20. írta: Gyalogrépa

Toszkán bab papradicsommal

toszkanbabparadicsommal.jpg

Végre megjelent a fejtőbab mellett a paradicsomok szélesebb kínálata a piacon. Van húsos főzni való paradicsom, és lédús salátába való. Az erkélyen tobzódnak a saláták és a bazsalikom is, amivel idén a kései vetéssel jutottunk dűlőre. Voltaképpen ez egy végtelenül egyszerű babsaláta, amit nagyon könnyű összeállítani; már ha megfőtt a bab. Ez nem az a fajta, amit az ember kilöttyint a konzervből.

toszkanbabparadicsommalalapanyagok.jpg

A babfőzés

Kifejtettem a babot, majd egy kerámiatálba raktam a fűszerek társaságában. A fűszerek: fokhagyma, babérlevél, rozmaring, kakukkfű, zsálya. A kerámiatálat a befőzőautomatámba raktam. Nyolcvankét fokon "főztem" közel tizenhat, tizennyolc órán keresztül. A főzés végére a bab belseje szépen megpuhult, a héja pedig pergamenszerű lett. Ezt onnan tudni, hogy a főtt meleg babszemre elég ráfújni, a héje felrepedezik, akár fel is pöndörödik. A hosszú hőkezelés hatására a babot átjárta a fűszerek íze. Amint elkészült, kivettem a fűszereket, megsóztam, kihűtöttem. Persze ez extrém főzési eljárás a maga tizenvalahány órájával, de a lehető legjobb eredményt adja. Hasonlít a mohácsi csupros babra, ahol babbal, zöldséggel, hússal, fűszerekkel megtöltött kerámiaköcsögöt raknak a parázs mellé, így lassan megpuhítva a babot. Persze befőzőautomata, és parázs nélkül is elkészül a bab fazékban takaréklángon pár óra alatt.

A saláta összeállítása

A babot kevés főzőlével meglangyosítottam. A kakaóparadicsomot és a nagy sárga paradicsomot felszeleteltem. Pár húsos paradicsomot félbevágtam, majd a vágott felüket serpenyőben megpirítottam kissé. Az erkélyen salátát és bazsalikomot szedtem. Ezeket a babbal együtt a tányérra rendeztem. Megsóztam, raktam rá pár szem kapribogyót. Olívaolajjal és finom borecettel locsoltam meg. Természetesen friss kenyérrel ettem, ugyanis a tányér aljára lefolyt paradicsomos olajos ecetes levet feltétlenül ki kell tunkolni!

Persze a derék toszkán imádja a babot, a zöldfűszereket, meg a kapribogyót akár összegyűjti a környék dombjai között. Olívaolaj, borecet meg csak akad egy olasz hátartásban - főleg Toszkánában.

toszkanbabparadicsommal2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr4012675759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása