szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Másodfokú figyelmeztetést adott ki korábban az ország egész területére az Országos Meteorológiai Szolgálat, eszerint ma bárhol lecsaphat a vihar károkozó széllel és felhőszakadással.

Az időjárás viszontagságainak a vizes világbajnokságon részt vevő vízipólósok is ki vannak szolgáltatva, mivel Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda nyitott medencéjében játsszák a meccseiket. A nézőkről nem is szólva.

Eddig szerencséjük volt a szervezőknek, jó időben zajlottak a szabadtéri versenyek, a friss prognózis szerint azonban hétfőn "közepes bekövetkezési kockázata" van annak, hogy heves zivatar tör ki az országban bárhol – így Budapesten is –, megkérdeztük az esemény szervezőit, mi várható a Margitszigeten, ahol este fél 9-től a magyar női válogatott Kanadával mérkőzik az elődöntőbe jutásért.

Mint Borsa Miklóstól megtudtuk, hogy önmagában az eső miatt nem függesztik fel az éppen zajló, vagy halasztják el az épp kezdődő mérkőzést. A helyszíneken tartózkodó FINA-ellenőrök döntenek arról, hogy erre mikor van szükség. Ha viszont a helyszín 3 kilométeres körzetében villámlás tapasztalható, a játékosokat kiparancsolják a vízből. „A lelátók villámvédettek, így a közönség ilyen szempontból nincsen veszélyben” – tette hozzá a szóvivő.

A rendezők emellett folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Meteorológiai Szolgálattal és a katasztrófavédelemmel. "Amennyiben azt mondják, hogy olyan erősségű szél várható, ami veszélyezteti a biztonságot, ki kell üríteni a helyszínt."

Hiába várható eső, a szóvivő figyelmeztetett: esernyőt továbbra sem engednek be egyik helyszínre sem, így aki azzal érkezik, annak le kell tennie a bejáratnál a csomagmegőrzőben. "Mindenkit kérünk, hogy esőkabátot hozzon magával" – tette hozzá Borsa Miklós.