Kishajóval és evezővel is körbejárható lesz a Balaton

„Vízi ember menjen a szárazföldre, a szárazföldi pedig a vízre!”


2017. 07. 28.


Az megvan, hogy szikrázó napsütésben szeli a habokat egy jolle, aztán érkeznek a felhők, cikáznak a villámok, szóval szaladni kell kikötni, de nincs hova? Mert a legközelebbi kikötőben ott állnak bérelt helyükön a nagyobb testű hajók, a csekély számú vendéghelyen pedig fürtökben lógnak a korábban érkezők…

HPIM1437

 

Közkeletű vélemény, hogy a kishajósoknak meglehetősen mostohák a körülményeik a Balatonon. Ők azok a túrázók, akik költségérzékenyen, szerényebb körülményekkel megelégedve kötötték össze az életüket a vízzel. Saját vagy kölcsön hajóval egy napi vízen lét után kikötnek, és másnap tovább mennek a part mentén, mivel a tavat nem szelhetik át. Ehhez az aktív kikapcsolódáshoz most enyhén szólva sem adottak a feltételek: nincs elég elérhető árú szállás, kikötési, étkezési és tisztálkodási lehetőség. Hasonló cipőben járnak az evezősök is: kajakkal és kenuval legalább akkora élmény körbejárni a Balatont, mint vitorlással, de este, vagy vihar esetén nehéz biztonságos kikötőhelyet találni.

Anikó kajak 2

 

A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke, Kollár Lajos az eszakipart.hu kérdésére így emlékszik vissza a gyerekkorára, amikor ő kezdett vitorlázni: „Ahol ránk esteledett, ott kikötöttünk, vadkempingeztünk vagy épp parkolóban aludtunk. Más idők voltak. Ma pedig – jogosan – az igények mások: a jogszabályok alapján működő kikötőkben jól esik lezuhanyozni, enni egy jót, és az se árt, ha van hol aludni. Meggyőződésem, hogy sokkal többen vitorláznának és eveznének a Balatonon, ha a körülményeket javítani tudnánk. Orvos vagyok, de nem kell doktornak lenni ahhoz az egyszerű következtetéshez, hogy aki szabadidejében járja a vizet, az edzettebb, egészségesebb lesz. Közben felfedezi a környék kulturális, történelmi és természeti szépségeit, amitől a lelke válik gazdagabbá”.

_RED9898

 

A cél elérése érdekében összefogott a vitorlás, valamint a kajak-kenu szövetség, és nemrég 2,5 milliárd forint uniós forrást nyertek. A meglévő kikötők fejlesztésén kívül számítani lehet megállópontok kialakítására, ahol átnyergelhetünk kerékpárra vagy lóra, de kedvünk szerint gyalogtúrával is folytathatjuk az utunkat.

Ezt tehetjük a saját fejünk után haladva, útikönyvekkel felszerelkezve, de ha nem érezzük magunkat eléggé felkészültnek, akkor a megállópontokon szervezett lehetőségek közül választhatunk. Kapunk térképet, hogy a választott járásmód (vitorlás, kajak-kenu, kerékpár, lovaglás vagy gyaloglás) útján milyen látnivalót tudunk elérni, ahhoz a túrázó csoport korosztályának körülbelül mennyi időre van szüksége, hol tud aludni és finomat enni.

HPIM3279

Az ígért fejlesztés további kérdéseket vet fel: nem mindenhol van sólya, ahol a kishajókat és az evezős csónakokat biztonságosan vízre lehet tenni, egyáltalán olyan utánfutók is kellenek, amikkel a kishajók és csónakok a vízig elszállíthatók. A Magyar Vitorlás Szövetség nyertes pályázatából 525 milliót költhet eszközbeszerzésre, amiből egyebek mellett kétszáz bérelhető vitorlás hajót vásárolnak, huszonnégy motorcsónakot, amivel a túrázókat biztosítják a vízen, mikrobuszokat és utánfutókat, amik akár két tó (például a Balaton és a Tisza-tó) között gyorsítják a hajók mozgatását.

HPIM1445

 

A füredi kempingbe tervezett 150 férőhelyes új kikötő hírére megszaporodtak azok a kommentek, amik azt firtatják, hogy vajon marad-e elég part, mert a helyiek már csak távolról látják a Balatont, miután a vízparton minden talpalatnyi helyet beépítettek. Kollár Lajos azt ígéri, hogy a füredi kempinget nem teszik lezárt sorompó mögé: „A kempinghez vezető út egészen a vízpartig promenád lesz, ennek folytatásában egy mólót építünk, ahova bárki kisétálhat. A kikötött hajók megközelítése vagyonvédelmi szempontból korlátozva lesz, de az éttermet mindenki számára elérhetővé tesszük. Azt szeretnénk, hogy akik eddig a vizet járták, azok menjenek ki a partra, fel egészen a Balaton-felvidékre, akik pedig eddig a szárazföldön túráztak, azok próbálják ki a vizes élményeket.”

 

 


Ajánlom a Facebookon