Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC 2-0-ra legyőzte az újonc VfB Stuttgartot a berlini Olimpiai Stadionban, míg a Szalai Ádámmal felálló Hoffenheim hazai pályán 1-0-ra nyert a Werder Bremen ellen.

A berliniek már az első félidőben is komoly nyomást gyakoroltak a Stuttgartra, de a vezető gólt csak a fordulás után szerezték meg:

a hétközi kupameccsen gólpasszt adó ausztrál Mathew Leckie volt eredményes a 46. percben,

majd negyed órával később ismét betalált, ezzel kialakítva a végeredményt.

Idén is bevehetetlen erőd lesz a berlini Olimpiai Stadion? Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Maurizio Gambarini

A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim sokáig döntetlenre állt a Werder Bremen ellen, azonban a csereként érkező Andrej Kramaric 84. percben szerzett góljával megszerezte a győzelmet.

A magyar válogatott támadó végigjátszotta a mérkőzést.

A Borussia Dortmund új vezetőedzője, a holland Peter Bosz idegenbeli győzelemmel kezdett a Bundesligában. A Ruhr-vidéki csapat már az első félidőben eldöntötte a Wolfsburg elleni összecsapást. A BVB a 22. percben Christian Pulisic góljával szerezte meg a vezetést,

a gólpasszt az a Mario Götze adta, aki anyagcseregondok miatt héthónapos kihagyás után tért vissza.

Mario Götze remek játékkal járult hozzá a Dortmund győzelméhez Forrás: AFP/Odd Andersen

Öt perc múlva a spanyol válogatott Marc Bartra is betalált, majd a végeredményt az előző szezon gólkirálya, a gaboni Pierre-Emerick Aubameyang a 60. percben.

A pénteki Bayern München-Bayer Leverkusen mérkőzésen sikeresen bemutatkozott videóbíróval szombaton már gondok adódtak: a Hoffenheim-Werder Bremen, a Hamburger SV-Augsburg és a Hertha BSC-Stuttgart találkozón a szolgáltató Hawkeye technikai problémái miatt nem működött a visszajátszás. A másik két délutáni meccsen rendelkezésre állt, de

a berendezés nem tudta megállapítani a leshatárt,

így ilyen esetekben ugyancsak használhatatlan volt.

A szombat késő délutáni mérkőzésen Gulácsi Péter és az RB Leipzig Gelsenkirchenbe látogatott, ám a a Schalke nem bizonyult szívélyes házigazdának. Bentaleb büntetőből szerzett vezetést az első félidőben, majd a fordulást követően Jevhen Konopljanka állította be a végeredményt. 2-0-ra nyert a bányászvárosi alakulat a magyar válogatott kapus, Gulácsi végigvédte a találkozót.

Bundesliga, 1. forduló

FC Schalke 04-RB Leipzig 2-0 (1-0)
FSV Mainz 05-Hannover 96 0-1 (0-0)
Hamburger SV-SC Augsburg 1-0 (1-0)
Hertha BSC-VfB Stuttgart 2-0 (0-0)
1899 Hoffenheim-Werder Bremen 1-0 (0-0)
VfL Wolfsburg-Borussia Dortmund 0-3 (0-2)

pénteken játszották:
Bayern München-Bayer Leverkusen 3-1 (2-0)

vasárnap játsszák:
SC Freiburg-Eintracht Frankfurt 15.30
Borussia Mönchengladbach-1. FC Köln 18.00

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista