Egyéb kategória

Újabb zero waste forradalom a fürdőszobánkban

Tusfürdőt, testápolót, sőt fogkrémet is olyat használok, amelyeket házilag, én készítek, a tiszító arcpakolásomat pedig egy kézműves, hazai márkától szerzem be. Ezek a legfontosabb, a hulladékcsökkentés jegyében, a fürdőszobai, szépségápolási kellékek területén végrehajtott változtatásaim. Persze a sornak itt koránt sincs vége!

vous - 2017.09.15.
Újabb zero waste forradalom a fürdőszobánkban

Régóta terveztem például, hogy a samponomat is hajmosó szappanra váltom, valamint parfümre is szerettem volna alternatív megoldást találni.

Szilárd parfüm

Bora születése óta nem igazán használtam parfümöt, de most, hogy már nagyobb, szerettem volna újra rátalálni a megfelelő illatra. A permetezős verzióknál kompaktabb kiszerelésű a szilárd parfüm. Így nemcsak a gyártása, szállítása nem terheli annyira a környezetet, de mi is egyszerűbben magunkkal vihetjük, és nem kell félnünk, hogy kifolyik a táskánkban.

Andi és Tibi családi vállalkozás keretében készítik a parfümöket O+X Hard Attraction néven. A gépészmérnök és közgazdás páros korábbi életüket hátrahagyva költöztek a Káli-medencébe egy természetközelibb élet reményében, azóta kínálják termékeiket az egészségtudatosabb vásárlóknak. Az én választásom egy orientális-balzsamos, egzotikus, meleg, szenvedéllyel teli és buja illatra esett. A fülem mögé és a könyökhajlatba kentem, nagyon kellemes, jól érezhető az illata.

„Tampon helyett intimkelyhet és mosható betétet használok” – Zero waste fürdőszoba magyarul

„Tampon helyett intimkelyhet és mosható betétet használok” – Zero waste fürdőszoba magyarul

A betét helyett mosható betétet, tampon helyett intimkelyhet, tusfürdő helyett szappant, sampon helyett samponszappant, vatta helyett mosható horgolt korongot vagy textilpárnácskát használnak a fürdőszobában azok a nők, akik a tudatosságot választva lecserélték a fürdőszobájukban fellelhető termékeket. Az elején lehet, hogy több energia, de utána nem csak a hulladék lesz kevesebb, a vásárlást is megspórolják.

Ha elképzelni sem tudjátok, hogyan képesek minderre, ez a cikk nektek szól.

Zöld agyagos hajmosó szappan

Tényleg régóta szerettem volna a samponomat hajmosó szappanra cserélni. Egy zöld agyagos hajmosó szappant választottam, ami már csak a színe miatt jó választás volt, mert jól megkülönbözteti a mosakodáshoz használt fehér szappantól, biztosan nem keverem össze őket. A hajmosó szappan ricinusolajat, extraszűz olívaolajat, kókuszolajat, zöld agyagot, teafa-illóolajat és levendula-illóolajat tartalmaz.

Ezek az összetevők ápolnak, hidratálnak, és korpa ellen is kiválóak.

Ahogyan a tusfürdővel és a szappannal való fürdéskor tapintásában különböző a bőrünk, úgy a szappannal mosott, vizes haj tapintása is más. Bevizeztem a hajam, és jó alaposan megmostam a szappannal. A javaslatok ellenére és sem citromlével, sem ecettel nem öblítettem utána a hajam, ennek csak az az egyszerű prózai oka volt, hogy nem volt kéznél éppen egyik sem a zuhanyzóban. Míg vizes volt a hajam, a tapintása más volt, mint normál samponnal történő mosáskor, viszont szárítás után hatalmasat csalódtam pozitívan: nagyon puha lett a hajam, és szuper tartást is kapott.

A cikket ide kattintva olvashatjátok tovább.

Van élet hajmosás nélkül! Rimóczi Zsófi

Van élet hajmosás nélkül – ezek a nők bebizonyítják

Tiniként láttam egy ismeretterjesztő sorozatot az emberi testről. Az egyik részben a hajról volt szó. Két dolog maradt meg nagyon: az egyik, hogy vannak, akik hajvágás nélkül, évekig növesztik a hajukat, akkor sem nő nekik egy bizonyos hossznál tovább. A másik, hogy a haj és a fejbőr valójában öntisztuló, egy idő után nincs szükség samponra, balzsamra. Néhány hónap, és gyönyörű, egészséges hajkoronánk lesz enélkül is.

A cikket ide kattintva olvashatjátok tovább.

Ajánlott cikkek