Várostörténeti pillanat volt a vasárnapi: a Hegyvidék Önkormányzata átadta a látogatóknak a zugligeti lóvasút gyönyörű műemlék épületét, amely több mint tíz éve kihasználatlanul és leromlott állapotban vesztegelt. Az épületet 1868-ban avatták fel Kauser József tervei szerint, ebben az évben indult el Zugliget és a Lánchíd között az első lóvasút, majd 1896-tól villamosították a vonalat, amely a hetvenes évekig működött. A lóvasút és a villamos megkerülte az épületet, egyik oldalán letette az utasait, majd a másikon felvette a lefelé indulókat.
Az átalakított várócsarnokban nyílt meg a lóvasút történetét bemutató Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény (HHGY) kiállítása is, de előadások, konferenciák és a MOM kulturális központ is szervez majd ide programokat, ezzel pedig végre funkciót kapott a rendszerváltás óta többnyire kihasználatlanul álló építmény. A HHGY igazgatója, Balázs Attila megnyitóbeszédében elmondta, hogy a zugligeti lóvasút azon ritka épületek egyike, ahol a helyi és a műemléki érték találkozik, és ehhez a minőséghez méltóan szeretnék tartalommal megtölteni az impozáns megállót.
– Azzal, hogy az első lóvasút ide érkezett meg, a főváros kijelölte a budaiak városligetét, mely később az arisztokraták nyaralóvidéke lett. Zugliget egy mágikus környezet volt, központjában a Nagy Fácán étteremmel (Fácános), amelynek alaprajza Nagy-Magyarország területét idézi vagy a Disznófő-forrással – mondta lapunknak Zoboki Gábor, a felújítást vezető építész.
Az épület két pavilonból állt, az egyikben posta, távírda és trafik, a másikban a kocsivezetői laktanya, az állomásfőnöki lakószoba és iroda működött. A kettő között volt a nyitott várócsarnok, az oszlopokon nyugvó díszes tető alatt ötszáz ember is elfért. A századfordulón a villamosvonalat meghosszabbították, az ékszerdobozszerű végállomás így egyszerű megállóvá vált. Oldalait a 30-as években falazták be, és az épületet kétszintes társasházzá alakították.
A kor iparépítészeti csúcsalkotásának lombfűrészes kivágása és tetőszerkezete a svájci vagy alpesi villák hangulatát idézi. A Hegyvidék ezt a stílust kezdte meghonosítani a XIX. végén, mintegy ötven hasonló architektúrát találunk a környéken. – Akkor ez a formanyelv volt, ma pedig a rekonstrukció világa. Ha ezeket a korokat meg szeretnénk őrizni az emlékezetünkben, nagyon pontos helyreállításra van szükség. Nagy dolog, hogy nemcsak szoborként kapja vissza a város ezt az ingatlant, hanem egyértelmű funkcionális térré alakul – hangsúlyozta az építész.