Celeb

Kajla kutya csalta haza Tóth Vera cicáját

GYLF

Létrehozva: 2017.09.19.

Péntek hajnalban a közösségi oldalán kiáltott segítségért Tóth Vera, akinek Fülöp nevű cicája csütörtökön eltűnt a fővárosban. A megmentő egy négylábú személyében érkezett, aki természetesen a gazdáját is mindig magával viszi. Lakos Gyuri bácsi és Kajla nevű kutyája órákon át kutatta Vera cicájának nyomát, egészen egy építkezésig.

– Egy keresésnek két fontos tényezője van: hogy legyen egy párna, textil, játék, vagy bármi, ami a cicáé, illetve a gazdi. Verával találkoztunk, és el is indultunk – mondta a hetvenéves Lakos Gyuri bácsi. – Szerencsénkre nem ment át forgalmas úton, ahol sok a bezinszennyeződés. Kajla egy építkezésig vezetett minket, ahová önkényesen be is szaladt. Mivel nem volt hajlandó kijönni, mi is bementünk. Megtalálta azt a dobozt, ahol Fülike feltehetően meghúzta magát az éjszakára.

Miután a cicát hiába hívogatta Vera, a kétórás kutatást követően Gyuri bácsi úgy döntött, Kajla pihen egyet, és onnan folytatják, ahol abbahagyták. Erre már nem került sor.

– Vera gyakori hívogatásának végül meglett az eredménye, a cica utánunk jött. Fél perccel utánunk ért haza. Vera nagyon boldog volt – emlékezett Lukács Gyuri bácsi, akiről a Megasztár nyertese egy közös képet is megosztott az oldalán.

Vera zokogott örömében, amikor újra kezébe vehette Fülikét.

– A barátaim ajánlották Gyuri bácsit. Azzal nyugtattak, hogy jó kezekben lesz Fülike ügye, és igazuk lett – fűzte hozzá megkeresésünkre.

Németül is ért

Kajlát egy bő évvel ezelőtt, az M2-es autóúton szaladva pillantotta meg Lukács György. Amikor lelassítottak, szinte beugrott a kocsiba, hátán egy véres-gennyes seb éktelenkedett. Megműtötték, és hónapokig bizalmatlan maradt az új gazdáival is. Majd egy újpesti bevetésen előjöttek az ösztönei.

– Egy kétezer négyzetméteres pincerendszerben mentettünk cicákat, amikor egyszer csak kitépte magát a pórázból, elrohant a sötétben, majd kiterelt pár kismacskát, aztán az anyjukat is kihozta. Képzett kutya, német parancsokra is hallgat – mondta György.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713598812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában