Gasztro

Már tudjuk, mit fogsz főzni ősszel: levest, levest és mindig csak levest

Hol vannak már a jéghideg nyári gyümölcslevesek? Mostantól inkább az őszies ízekre vágyunk, és arra, hogy egy nagy tál levestől pillanatok alatt átmelegedjünk. Van is rá pár szuper tippünk!

A krémleveseket ilyenkor sem kell elfelejteni. Most természetesen nem eperből vagy sárgadinnyéből készítjük, hanem őszi, szezonális alapanyagokból – legtöbbször zöldségekből. Fűszerezéssel és levesbetétekkel igazán különlegessé tehetjük még a legegyszerűbb levest is. Nagy kedvencünk, a sütőtökkrémleves is millió módon variálható, de készülhet krémleves zellerből, édesburgonyából, céklából, krumpliból, vagy akár csicseriborsóból is, nem feledve persze a brokkolit és a karfiolt sem. Vannak viszont olyan napok is, amikor igazán tartalmas levesre vágyunk, ami után már nincs is igazán szükség másik fogásra. Erre is hoztunk néhány receptet, így már tényleg csak azt kell eldönteni, hogy melyikkel kezdjük az őszi levesszezont.

Rozmaringos szilvakrémleves

Hozzávalók 4-6 személyre:

  • a szilva édességétől függően 15-20 dkg cukor
  • csipet só
  • 1,2 liter víz
  • 1 nagy ág rozmaring
  • 1 citrom leve
  • kb. 1 kg szilva

Hozzávalók a vaníliás joghurthoz:

  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 25 dkg sűrű natúr joghurt

Hozzávalók a pirított zabpehelyhez:

  • 2 ek. cukor
  • 100 g zabpehely

A kimagozott szilvákat egy lábasba tesszük. Felöntjük a vízzel, belerakjuk a rozmaringot. Közepes lángon körülbelül 10 perc alatt puhára főzzük a szilvát. Eltávolítjuk a rozmaringot, majd az egészet alaposan összeturmixoljuk. A forró leveshez keverjük a cukrot, a csipet sót, illetve a citrom levét. Teljesen kihűtjük, majd a hűtőbe tesszük lehűlni. Közben elkészítjük a vaníliás joghurtot, és a pirított zabpelyhet.

A joghurtot kikavarjuk a vaníliás cukorral, majd hűtőbe tesszük. A zabpelyhet összekeverjük a cukorral, és közepes lángon egy serpenyőben elkezdjük pirítani. Közben folyamatosan kevergessük, hogy a cukor meg ne égjen. Amikor a cukor már teljesen elolvadt le is vehetjük a tűzről.

Hűlni hagyjuk. Tálaláskor a levesre kanalazunk egy evőkanál joghurtot, és megszórjuk a pirított, karamelizált zabpehellyel.

Csirkés csicseriborsóleves

 
Hozzávalók 4 személyre: 

  • 30 dkg csicseriborsó
  • 40 dkg csirkemellfilé 
  • 5 dkg vaj
  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma 
  • 1 szál rozmaring 
  • 2 dl főzőtejszín

A csicseriborsót egy nappal előtte beáztatjuk enyhén sós vízbe. (Ha konzerv, előfőzött csicseriborsóból készítjük, nem kell beáztatni, és a főzési idő is lerövidül.) A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, majd kevés olívaolaj és vaj keverékén megpirítjuk. Amikor színe lesz, felengedjük 2 dl vízzel, és botmixerrel összepürésítjük. Hozzáadjuk a csicseriborsót, sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a rozmaringot, és felöntjük még 5 dl vízzel. Addig főzzük, míg a csicseriborsó megpuhul (kb. 30 perc). Beletesszük az előzőleg kockára vágott csirkemellet, majd forralva 5 perc alatt készre főzzük. Hozzáadjuk a tejszínt, összemelegítjük (már nem forraljuk), majd kiszedjük belőle a rozmaringot. Tálaláskor díszíthetjük friss petrezselyemmel, snidlinggel.

Tárkonyos rizsleves

Hozzávalók 4 személyre: 

  • 10 dkg kerek szemű rizs (pl. arborio)  
  • 10 dkg sárgarépa 
  • 1 kis fej karalábé 
  • 2 szál szárzeller  
  • 1 fej vöröshagyma 
  • 1 gerezd fokhagyma 
  • 2 dl tejföl 
  • 2 ek. szárított tárkony 
  • fél citrom leve 
  • olaj
  • só, frissen őrölt bors

A felkockázott hagymát olajon dinszteljük meg, adjuk hozzá a hámozott, felkockázott zöldségeket, a rizst, a zúzott fokhagymát, pároljuk 3-4 percet a keveréket, majd öntsük fel 1 liter vízzel. Sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a tárkonyt. Főzzük puhára a zöldségeket. Kevés forró levessel keverjük el a tejfölt, keverjük fokozatosan a levesbe. Frissen facsart citromlével, és ha szükséges, még tárkonnyal ízesítsük.

Francia hagymaleves

Hozzávalók 6 adaghoz:

  • 5 dkg vaj
  • 75 dkg vöröshagyma, vékonyra szeletelve
  • 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 4 dkg liszt
  • 2 liter marha- vagy csirkehúsleves-alaplé
  • 2,5 dl fehérbor
  • 1 babérlevél
  • 2 kakukkfűág
  • 12 szelet száraz bagett vagy kifli
  • 10 dkg reszelt gruyere sajt

A vajat felolvasztjuk egy vastag aljú lábasban, és rádobjuk a hagymát. Kis lángon 25 perc alatt egyenletesen barnára pároljuk, kissé karamelizáljuk a hagymát, közben időnként megkeverjük. A fokhagymát és a lisztet a lábosba szórjuk és 2 percig folyamatosan kevergetjük, lassan hozzáöntjük a bort és a levest, felforraljuk, és közben is folyamatosan kevergetjük. Beledobjuk a babérlevelet, a kakukkfüvet és fűszerezzük. A lábasra fedőt teszünk, 25 percig hagyjuk főni, majd a végén a kakukkfüvet és a babérlevelet kiszedjük. A bagett- vagy kifliszeleteket sütőben vagy grillen megpirítjuk, levesestányérba helyezzük, forró hagymalevest kanalazunk rá, reszelt sajttal megszórjuk, és visszatoljuk a sütőbe a levesestálakat, amíg a sajt rá nem olvad.

Tárkonyos csirkeraguleves

Hozzávalók:

  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 ek, olaj
  • só, frissen őrölt bors
  • 3 sárgarépa
  • 3 fehérrépa
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 citrom
  • 35 dkg mirelit zöldborsó
  • ízlés szerint tárkony
  • 1 karalábé
  • 30 dkg csirkemellfilé

A felhevített olajon az apróra vágott hagymát üvegesre párolom, majd hozzáadom a felkockázott csirkemellet, fehéredésig pirítom, és felöntöm vízzel. Felforralom, leszedem a habját, majd hozzáadom a felkarikázott répát és gyökeret, valamint a felkockázott karalábét. Sózom, frissen őrölt borssal és tárkonnyal ízesítem, és 10 percig főzöm. Hozzáadom a borsót és a reszelt fokhagymát. Amikor már majdnem minden alkotórész megfőtt, beleöntöm a tejszínt, valamint a vége előtt ízesítem a citrom levével.

 

Gesztenyekrémleves pirított vargányával

Hozzávalók:

  • 1 l szárnyashúsleves
  • 40 dkg fagyasztott főtt egész gesztenye
  • 15 dkg vargányagomba (fagyasztott is lehet)
  • 14 dkg vaj
  • 2 fej salottahagyma
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1,5 dl tejszín
  • só, fehér bors
  • citromlé
  • pici cayenne-i bors

A hagymát fonnyasszuk meg a vaj felén, majd a gesztenyét pirítsuk át rajta jó alaposan. Öntsük fel a fehérborral, majd adjuk hozzá a szárnyashúslevest. Ízesítsük sóval, borssal és egy pici cayenne-i borssal, de csak amennyire épp a háttérben a csípősség érdekessé teszi az ízét. Kb. fél óra alatt puhára is fő, ekkor botmixer segítségével pürésítsük. Adjuk bele a tejszínt, jól forraljuk ki. Közben a vargányát aprítsuk fel apró egyenletes kockákra, és 1-2 dkg vajon pirítsuk meg alaposan. A megmaradt vajat hidegen, apró kockákban keverjük a forró levesbe tálalás előtt a pár csepp citromlével együtt, majd csészében tálaljuk, a tetejére téve a pirított vargányakockákat.

Almás sütőtökleves

Hozzávalók 4 személyre:

  • 40 dkg sütőtök (tisztított mennyiség) 
  • 1 nagy alma
  • 1 fej vöröshagyma 
  • 1 kis gerezd fokhagyma 
  • 2 dl kókusztej
  • 1 ek. mascarpone (tejszínnel helyettesíthető) 
  • 3 dkg vaj
  • 1 tk. curry fűszerkeverék (enyhe) 
  • tengeri só, frissen őrölt bors 
  • friss snidling
  • pirított mogyoró és/vagy szezámolaj a tálaláshoz

Kockázzuk apróra a hagymát, kevés vajon dinszteljük meg, a végén adjuk hozzá a curry fűszert és a zúzott fokhagymát. Adjuk hozzá a felkockázott tököt, a hámozott felkockázott almát. Öntsük fel fél liter vízzel, sózzuk, főzzük puhára a tököt. Kb. 10-15 perc főzés után turmixoljuk le a levest, keverjük hozzá a mascarponét és a kókusztejet. Frissen vágott snidlinggel, pirított mogyoróval vagy szezámolajjal tálaljuk.

Kecskesajtos burgonyakrémleves

Hozzávalók kb. 6 adaghoz:

  • 1 kisebb zeller
  • 1 kg krumpli
  • 2 ek. olaj
  • 2 csipet só
  • 1,5 ek. só
  • bors
  • 10 dkg kecskesajt
  • 1 dl tejszín
  • 1 dl tejföl
  • 15-20 dkg kecskesajt a tálaláshoz

A zellert és a krumplit megpucoljuk, és kockákra vágjuk. Egy lábasban olajat hevítünk, beletesszük a zellerkockákat, 2 csipet sóval megszórjuk, és közepes lángon sűrűn keverve megpirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a krumplikockákat, így is pirítjuk 5-10 percig, majd felöntjük kb 1,5 liter vízzel, hozzáadunk 1-1,5 ek. sót, kevéske borsot és fedő alatt puhára főzzük. Itt már érdemes a közepesnél nagyobb lángra kapcsolni.

Ha már jó puhára főtt a krumpli is, hozzáadjuk a kecskesajtot. Kimerünk kb. 2 dl-t a levesből egy mélyebb tálba, hozzáadjuk az tejszínt és tejfölt, jól kikeverjük, majd visszaöntjük a lábasba, és addig főzzük így együtt, míg a kecskesajt felolvad. Ha felolvadt, kóstoljuk, szükség szerint sózzuk-borsozzuk, és az egészet leturmixoljuk. Kecskesajtot morzsolunk a tetejére, úgy tálaljuk.

Tejszínes céklaleves 
 

Hozzávalók 4 személyre:

  • 35 dkg pucolt cékla
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 dl főzőtejszín
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 tk. frissen tört római kömény
  • fél dl olívaolaj
  • 4 tk. tejföl

A hámozott céklát vágjuk egészen apró kockákra, dinszteljük 5-10 percet az olívaolajon, majd öntsük fel 1 liter vízzel, adjuk hozzá a római köményt. Lefedve főzzük puhára a céklát. Mikor megfőtt, turmixoljuk le a levest, sózzuk, borsozzuk, keverjük el benne a tejszínt, majd tányéronként teáskanálnyi tejföllel tálaljuk.

Fokhagymakrémleves

Hozzávalók: 

  • 6 fej fokhagyma
  • 1 dl olívaolaj
  • kakukkfű
  • 2 csokor petrezselyem
  • 2 dl tejszín
  • 2 közepes burgonya

A fokhagymafejeket keresztben félbevágjuk, és a belső felükkel felfelé tepsibe tesszük. Meglocsoljuk olívaolajjal, megsózzuk, kevés kakukkfűlevelet morzsolunk rá, és 180 °C-os sütőben barnára sütjük. Megvárjuk, míg langyosra hűl, majd a fokhagyma húsát kinyomkodjuk, és ráöntjük a tepsiben maradt olajat is. A burgonyákat meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. a petrezselymet megmossuk, és a szárával együtt felvágjuk. Egy lábasba tesszük a burgonyát, a petrezselymet és a megsütött fokhagymát az olajával együtt. Felöntjük másfél liter vízzel, valamint a tejszínnel, sózzuk, és fedő alatt 25 percig főzzük. Végül krémesre turmixoljuk.

Tipp: Tálalásnál meglocsoljuk extra szűz olívaolajjal, és pirított bagettel kínáljuk.

Joghurtos-narancsos édesburgonya-krémleves

Hozzávalók 2-3 adaghoz: 

  • 1 tk. só
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • pár csipet bors
  • 1 ek. vaj
  • 1 ek. olívaolaj
  • ízlés szerint (friss) koriander
  • fél narancs
  • 2 cm reszelt gyömbér
  • 1 dl natúr joghurt
  • 7 dl alaplé
  • fél kk. őrölt római kömény
  • ízlés szerint csilipor
  • 1 ek. pisztácia
  • 60 dkg édesburgonya

A finomra aprított hagymát a vaj és az olaj összeolvasztott keverékén üvegesre dinsztelem, finoman sózom. Ráreszelem a fokhagymát és a gyömbért, fűszerezem a köménnyel, ráborítom a burgonyát majd 1-2 percig kevergetve tovább pirítom. Hozzáöntöm az alaplevet, sózom, borsozom majd fedő alatt 12-14 perc alatt puhára főzöm. Ezalatt megpirítom a pisztáciát vagy bármilyen más magot, és durvára aprítom. A megfőtt levesalapot botmixerrel pürésítem, majd a narancs levével, reszelt héjával és a kikevert joghurttal dúsítom. Forralásig melegítem, ha kell sózom, borsozom és friss korianderrel, pirított magvakkal tálalom.

 

Marhahúsleves lencsével

Hozzávalók:

  • 2 ek. olívaolaj
  • 1 kiló marha tarja kockákra vágva
  • 1 vöröshagyma apróra vágva
  • 3 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 4 répa meghámozva és felkarikázva
  • 3 nagyobb zellerszár felvágva
  • 1 és fél csésze lencse
  • egy konzerv kockázott paradicsom
  • 6 csésze marhahús alaplé
  • 1 csésze száraz vörösbor
  • 1 ek. szárított zsálya
  • egy csipet cayenne bors
  • 3 ek. tárkony
  • só és bors

Egy nagyobb fazékban hevítsük olajat, pirítsuk meg rajta kicsit a hagymát és a fokhagymát, majd adjuk hozzá a kockára vágott marhahúst is! 5-10 perc alatt kérgesítsük a húst! Adjuk hozzá a répát, a zellert, a lencsét és a paradicsomot majd öntsük fel az alaplével és a borral. Tegyük bele a fűszereket is! A levest forraljuk fel, 45-60 percig hagyjuk rotyogni. Ellenőrizzük, hogy a lencse és a hús is megpuhult-e!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top