Foci

Magyar Kupa: egy percre volt a bravúrtól a Dunaharaszti a Fradi ellen

A harmadosztályú Dunaharaszti nagyon megszorongatta a címvédő Ferencvárost a Magyar Kupa keddi játéknapján. A hazaiak foggal-körömmel védekeztek, egy órán át gólt sem kaptak, ekkor azonban Bognár István szögletére jól érkezett a rövidre Botka Endre, így vezetést szereztek a zöld-fehérek.

Nem adta föl azonban a Dunaharaszti és a 83. percben a csereként beálló Mészáros Dániel egy szögletet követően ollózott a Fradi kapujába. Az FTC ezután ismét nekiesett ellenfelének, úgy tűnt hosszabbítás is lesz a mérkőzésen, ám ismét egy Bognár-pontrúgás döntött: ezúttal szabadrúgást ívelt az ellenfél ötösére, amit Leandro de Almeida csúsztatott a harmadosztályú csapat kapujába. Nagy küzdelem során, de 2-1-re nyert a Ferencváros.

A nap másik mérkőzése jóval simábbnak bizonyult, Veszprémben simán 3-0-ra nyerni tudott a Diósgyőr Szarka Ákos, Forgács Dávid és Ivánka Patrik góljaival – legutóbbi három perccel korábban állt be.

Eredmények – Magyar Kupa, 64 közé jutásért

Dunaharaszti (III) – Ferencváros 1-2 (0-0)
Gólszerző: Botka 61′ Leandro 93′ ill., Mészáros 83′

Veszprém (III) – Diósgyőri VTK 0-3 (0-2)
Gólszerző: Szarka 6′ Forgács 10′ Ivánka 89′

Ajánlott videó

Olvasói sztorik