Ami nincs fent a Facebookon, az nem történt meg
Több mint 2 milliárd ember használja aktívan. Több adatot halmozott fel rólunk 11 éves fennállása óta, mint amennyit az egész emberiség az írásbeliség óta. Néhány mérnöktől függ, hogy mi jelenhet meg a hírfalunkon. A Facebookon több mint egy órát töltünk naponta. Összefoglaltuk, hogyan jutottunk idáig, és hogy mi történik velünk valójában a Facebookon.
A még mindig csak 33 éves Mark Zuckerberg harvardi kollégiumi szobájából indult, idén szeptemberben 11 éves közösségi hálózat módszeresen bekebelezte a mindennapjainkat. Megváltoztatta, hogy hogyan érintkezünk egymással, milyen szavakat használunk, milyen képet alkotunk egymásról, hogyan fogyasztunk híreket, hogyan üzletelünk, hogyan csinálunk politikát, hogyan élünk. A Facebook-boom közepette kinőtt az internetből néhány, a különböző generációs vagy egyéb kommunikációs igényeket kiszolgáló közösségi média-felület (Youtube, Instagram, Twitter, Snapchat, Tinder, Linkedin stb.) is, de a nagy képet tekintve ma simán egyeduralkodó a vetélytársakat menetrendszerűen felvásárló médiaóriás.
A tizenévesek lelépnek, a nagyszülők nyomulnak
„Magyarországra a világ legfejlettebb részétől körülbelül 3 évvel lemaradva, 2008 végén elsősorban a nyugaton tanult egyetemisták hozták be a Facebookot az akkoriban az Iwiwen gyülekező felhasználók közé – idézi fel a kezdeteket Lévai Richárd közösségimédia-szakértő. Ma a 207 Facebookon jelen levő nemzet közül a magyar a 44. legnépesebb kb. 5,8 millió userrel (az alsó korhatár 13 év), és a kapcsolódó Messenger csevegőprogramot is használják itthon mintegy 4,7 millióan. Egy átlag magyar naponta 3,5 órát tölt online (ennek 30 százalékát a Facebookon) változó intenzitással, de értelemszerűen ég és föld a különbség például egy Z generációs fiatal (a 1996-2007 között születtek) és az 55 feletti korosztály online szokásai között – előbbi tagjai akár napi 7 órát is eltölthetnek online, utóbbiak nagyjából napi 2 órát neteznek.
Míg a háború után született baby boomerek több időt töltenek e-mailezéssel és weboldalakon, ez a legfiatalabbaknak már kicsit olyan retro, mint az idősebbeknek a papíralapú levelezés. Bár gyakran halljuk, hogy a tizen-huszonévesek pont a szülők és nagyszülők egyre aktívabb jelenléte miatt menekülnek át zártabb, intimebb kommunikációs csatornákra; a képekre szakosodott (és Facebook-tulajdon) Instagramra, és az üzeneteket a kézbesítés után megsemmisítő Snapchatre, az összképet nézve egyelőre még jól áll a Facebook.
Egyetemi névjegyzékből napjaink egyik legnagyobb médiavállalkozása
A felhasználók megtartásért mindent meg is tesz a közösségi hálózat, elég csak végigtekinteni kicsit az eddigi evolúcióján. „Kezdetben kvázi névjegyzék volt, aztán megjelentek rajta a Farmville-hez hasonló játékok, amik tömegeket vonzottak be. Amikor ez kezdett a visszájára fordulni, elkezdték kitakarítani a platformot, és előtérbe került a kapcsolatépítés. Ezt kezdték el finomítani: 2009-ben bejött a like gomb, 2011-ben sok egyéb mellett a hírfal és a Messenger, 2016-ban a reakciógombok, a legújabb törekvés pedig a zárt csoportok előtérbe nyomása. Csupa olyan dolog, ami személyesebbé, kifejezőbbé teszi a kommunikációt. Mindeközben az eredetileg desktopra tervezett Facebook szépen átköltözött a mobilunkra, és ma már több időt fészbukozunk telefonról, mint számítógépről (a cég reklámbevételeinek 85 százaléka is már mobilról jön)” – összegez Lévai.
A felhasználói élménnyel párhuzamosan a Facebook mérete és értéke is szédítő ütemben nőtt. Fontos mérföldkő volt a tőzsdére lépés 2012-ben, sok kisebb alkalmazás mellett az olyan felbukkanó versenytársak bedarálása, mint az Instagram 2012-ben, illetve a Whatsapp 2014-ben. Ma már a legtöbb vállalkozás számára világos, hogy Facebook-jelenlét nélkül nincs biznisz, és ezt mi is érezhetjük a saját bőrünkön. Míg mi felhasználók értékes adatokkal fizetünk a részvételért, a több mint 2 millió hirdető cég végtelen pénzt áldoz azért, hogy a hírfalunkon keresztül ott legyen a horizonton.
A lánc legelején pedig az időközben a világ 5. leggazdagabb emberévé gyarapodó (sokak szerint már amerikai elnöki babérokra törő) „The Zuck” áll, aki a 2 milliárd felhasználót elérve újabb missziót fogalmazott meg idén júniusban. „Erős váltás történt. Az új vízió már magában foglalja az évek során felhalmozódott adatvédelmi és kulturális különbözőségekből adódó konfliktusokat is, és egy zártabb világ, konkrétan a kisebb, kvázi biztonságosabb Facebook-csoportok felé halad. Míg eleinte az volt a Facebook célja, hogy nyitottabb, egymáshoz jobban kapcsolódó világot hozzon létre, többek között a mostani feszült világpolitikai helyzet is határt szabott ennek, kezelhetetlenné vált a sok online konfliktus” – magyarázza Lévai.
Zuckerberg pont a túlkapások miatt vetett be újabban egy körülbelül 8000 fős hadsereget, ami próbálja kontrollálni, hogy mi az, ami még szalonképes lehet a hírfalon. Ők a moderátorok, akiknek a szerepe az idei évben azért is került előtérbe, mert 2016-tól a Live videókkal elszaporodtak az erőszakos (élőben közvetített öngyilkosságok, lövöldözések, kivégzések) illetve szexuális tartalmak, ami sok botrányt kavart. Ugyancsak napjainkra adott válasz volt a terrortámadások vagy egyéb katasztrófák idején alkalmazott állapotfrissítés („I am safe”), vagy az idén márciusban bevezetett adománygyűjtő gomb is. Utóbbit idén júniusban használták először élő show-val egybekötve; Ariana Grande manchesteri koncertjén 450 ezer dollár (kb. 135 millió forint) jött össze a donate gombon keresztül.
De miért vagyunk egyáltalán a Facebookon, vagy miért nézünk például Netflixet?
Hogy mit látunk a falunkon, az mindenekelőtt a Facebook kaliforniai főhadiszállásán dolgozó adatmérnököktől, és az általuk működtetett, hétpecsétes algoritmustól függ. Az algoritmust ez a nagyjából 20 mérnök az alapján optimalizálja, hogy a Facebookon mit lájkolunk, mit osztunk meg, mire kattintunk. (A munkájukban segítségükre vannak a teszterek is, akiket azért fizetnek, hogy egész nap fészbukozzanak, és megmondják, hogy mennyire releváns számukra, ami a saját hírfalukon megjelenik.) Algoritmus nélkül az átlag 300 helyett akár napi 15 ezer poszt zúdulna a newsfeedünkre, ami nyilvánvalóan fogyaszthatatlan információtömeg lenne. A maradék pár száz posztot úgy szűrik le, hogy a nekünk legjobban tetsző embereket és témákat lássuk. A preferenciáinkra erősítenek rá.
Ezért van az – ahogy a való életben is –, hogy az általunk kevésbé kedvelt emberek egyszerűen kiesnek a pixisből, és nem tudunk az életükről. Ugyanez igaz a márkákra vagy szolgáltatókra is: ha nem kattintunk rájuk, előbb-utóbb eltűnnek a falunkról. A Facebook minden tőlünk kapott információt arra használ fel, hogy személyre szabott tartalmakkal hipnotizáljon bennünket, hogy lekösse a figyelmünket és minél több időt töltsünk el rajta. A magyar felhasználókra vetítve elég hatékonyan működik ez a módszer, hiszen napi akár másfél órát is elfészbukozgatunk (körülbelül kétszer annyit, mint egy amerikai).
Nem csak a Facebook, de napjaink legnépszerűbb időcsapdái is ugyanezt a taktikát követik. A körülbelül 1,6 milliárd felhasználóval a 2. legnagyobb közösségi platformnak számító YouTube, és a sorozatgyártó Netflix ugyanúgy a figyelmünkre vadásznak. Ahogy a Facebook-videók sem egy random ötlettől vezérelve kezdtek el automatikusan lejátszódni, ugyanúgy az „együtt töltött idő” növelése miatt indítja el egymás után a kedvenc számainkat a YouTube, és a következő epizódot a Netflix, amelynek sikerességében ugyancsak nagy szerepet játszanak az adatmérnökök. Ahogy Reed Hastings, a Netflix első embere fogalmaz: „Amikor függővé válsz egy sorozattól, képes vagy fennmaradni akár éjjel is. Vagyis ha jobban belegondolunk, nekünk az igazi vetélytársunk az alvásra szánt idő.”
„Egy hónapig nem fogok fészbúkozni, telefonon, mailen elértek!”
Egyre gyakrabban látni ismerőseink között Facebook-elvonóra jelentkezőket, akik hosszabb-rövidebb időre önkéntes száműzetésbe („Facebook Sabbatical”, „Gone Fishing”) vonulnak. Az okok ezerfélék lehetnek: „Nincs kedvem mások esküvői képeit nézegetni”, „Elegem van abból, hogy értesítést kapok olyan emberekről, akikkel még soha nem is beszéltem”, „Naponta 50-szer nézem meg a Facebookomat – ez beteges”, „Állandóan a hírfalat pörgetem”. Vagyis a Facebook néha egyszerűen túl sok. „Mint mindenben, a közösségi médiában is a túlzással van a probléma. Az is rossz, ha túl sok időt szánunk rá, de az sem feltétlenül jó, ha kimaradunk belőle. Mértéket kell tartani” – magyarázza Börcsök Gyöngyi pszichológus.
Persze ahhoz, hogy jól tudjuk érezni magunkat benne, nem árt, ha önazonosak tudunk maradni. „Ahogy számos tanulmány is mutatja, a Facebookon nem tudunk teljesen kibújni a bőrünkből, elég nagy az átfedés az online és a valódi személyiségünk között. Online megjelenésünk is ugyanúgy szerepeink része. Egy szélsőséges példával élve: a trollok például, akik ártó szándékkal szítanak virtuális vitát, a való életben is szadisztikus személyiségjegyeket viselnek” – magyarázza Börcsök. Hogy mennyire nem csak játék a Facebook, elég csak rákeresni a neten, hogy hány hír kering „unfriend”-elés (ami volt az év angol szava is) miatt elkövetett emberölésekről az utóbbi évekből.
Ahogy a személyiségünkről, úgy a másokhoz fűződő viszonyunkról is egészen reális képet fest a Facebook. A hírfalon leginkább közérdekű ügyekben mindenkihez szólunk, az intimebb ügyeket a barátainkkal vagy a családdal a csoportokban (akár a nagyival is), cseten beszéljük meg. „A like-vadászat viszont egy veszélyes és veszteséges játszma. Magában hordozza ugyanis, hogy az önbizalmunkat mások visszajelzései határozzák meg” – hívja fel a figyelmet Börcsök.
Kutatások szerint a lájkolásaink, vagy az általunk megosztott tartalmak egészen reális képet festenek rólunk. A témában nagyszabású tanulmányt jegyző Samuel D. Gosling amerikai pszichológus szerint az 5 fő személyiségjegyünk; az ismerkedésre való hajlam, a nyitottság, a lelkiismeretesség, az extrovertáltság, és a szorongásra való hajlam egyaránt pontosan leképezhető a közösségi médiában mutatott viselkedésünkből.
Ha ezt a cikket ráérősen, kényelmes tempóban olvasta végig (körülbelül 6-7 perc), az eltelt idő alatt pont magyarországnyi ember lépett be a Facebookra világszerte.
