2017. nov 10.

Öveges tudomány

írta: Clodovicus S. Carolus
Öveges tudomány

1895. november 10-én született Öveges József, akit később mindenki csak a nagyszerű Öveges professzorként ismert, s aki még a legelszántabb fizika utálókat is képes volt arról meggyőzni, hogy a fizikának azért vannak napos oldalai is.

ovegesjozsef.jpg

Párhuzamos tudományos és teológiai tanulmányai befejeztével 1920 júliusában szentelték pappá és vált teljes értékű piarista tanárrá. Többek közt tanított Szegeden, Tatán, Budapesten, Miskolcon. Számtalan tudományos, ismeretterjesztő műsor szerkesztői között találjuk nevét. Egész életét a tudománynak szentelte. 1979 őszén még egy hetven részből álló színes, tudományos sorozaton dolgozott a rádiónak, amikor agyvérzés érte.
Nevét rengeteg tudományos társaság viseli, 1995-ben nyílt Csodák palotája -melyről Ő is sokat álmodozott- egyik termét róla nevezték el. De a 2000-ben felfedezett kisbolygó is Öveges professzornak állít emléket a 67308 Öveges névvel.

Bár nincs összefüggés, én mégis azt szeretném, ha így lenne: november 10 a Tudomány Világnapja, melyet az UNESCO döntése alapján ünneplünk ezen a napon. Alcíme: A békéért és a fejlődésért.
Célja, hogy felhívja a figyelmet a tudomány fontosságára, de egyben rávilágít arra is, hogy nem fejlődhet a tudomány az emberi közösséggel ellentétes érdekek szerint. Ez persze -pontosan látható módon- egy porhintés csupán, mert jelenleg a tudomány, fontosabbnak tartja saját fejlődését, mivel ez szolgálja a gazdagok hatalmát. A Schumpeter-féle innováció helyett a valós rombolás áll a háttérben, melynek végcélja egy Fritz Lang által megálmodott Metropolis-i állapot.

tudomanynapja.jpg

Szólj hozzá

magyarország izébigyók