Hiába adták át a Haladás 15 milliárdos stadionját, mégis Sopronban játszanak a Fradival?

sport
2017 november 18., 06:51
comments 42

Mintha indokolt lenne, akkora ünnepséggel adták át a Haladás új, 15,2 milliárdos stadionját Szombathelyen múlt héten. Miután Mészáros Lőrinc vejének csapata megmérkőzött Mészáros Lőrinc horvát csapatával, kiderült,

az utánpótlásban játszó mintegy 300 gyereknek nem tudnak edzéseket tartani, mert november 20-ig garanciális javításokat végeznek az új sportkomplexumban.

photo_camera Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Bár azt ígérték, hogy az utómunkálatok nem érintik az NB1-ben játszó csapatot, most úgy tűnik, mégis. A Nyugat.hu-nak olvasói jelezték:

nem tudnak jegyet venni a jövő hét végi, november 25-i Fradi elleni mérkőzésre.

Sem a Haladás boltjában, sem a stadionnál, sőt, még az MLSZ jegyértékesítő honlapján sem lehet belépőhöz jutni. A lap úgy tudja, hogy a háttérben az áll, hogy

a Haladás vezetői nem tudtak megegyezni a stadion üzemeltetőjével, patthelyzet van.

Elképzelhető, hogy Sopronban fogadják majd a Ferencvárost. A Nyugat.hu hiába kereste többször a klub ügyvezetőjét. Tóth Miklóst, és a csapat tulajdonosát Illés Bélát is, azok fel sem vették a telefont. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.