Magyarországon is mindig nagy figyelem övezi, amikor nyilvánosságra kerülnek a frissen anyakönyvezhető nevek. Például itthon már elnevezhetjük a gyerekünket Skolasztikának, Kandidának vagy Fajsznak, de Táblácskának, Cukorkának, Balatonnak vagy Főninek nem. Ám nem kell aggódni, más országokban is előállnak a szülők egészen hihetetlen nevekkel, olyanokkal amiket be is tiltanak. Ezekből készített hiánypótló gyűjtést az Indy100, amit úgy érzünk, muszáj megosztanunk önökkel.

Bibliai nevek

Talán nem ez az első, ami az embernek eszébe jut, ha betiltott nevekre gondol, de van néhány olyan keresztnév a Bibliában, amit bizonyos helyeken nem lehet gyereknek továbbadni. Ezek:

  • Júdás (Svájc),
  • Lucifer (Svájc, Új-Zéland),
  • Malak, azaz Angyal (Szaúd-Arábia).

Márkák

Vannak szülők, akik annyira rajonganak bizonyos márkákért, hogy a gyereküket is szívesen megbélyegeznék vele, de ebben szerencsére néhány helyen megakadályozzák őket, mint ezekben az esetekben:

  • Facebook (Mexikó),
  • Ikea (Svédország),
  • Nutella (Franciaország),
  • Mini Cooper (Franciaország),
  • Chanel (Svájc).

Persze az ilyesmi országonként változik, Egyiptomban például már él egy Facebook nevű kisfiú, és Amerikában is akad egy pár, aki Hashtagnek nevezte el a lányát.

Állatok

Ez szintén megosztó kategória, hiszen egyes kultúrákban szívesen nevezik el a gyerekeket állatokról, míg máshol ez sértőnek számít. Mint például Malajziában, ahol tilos

  • kígyónak,
  • vagy medvének nevezni egy gyereket.

Emelett egyébként az országban a gyümölcsök, zöldségek, számok, rovarok és színek sem lehetnek gyereknevek.

A legelvetemültebbek

A végére pedig el is értünk a legkegyetlenebb szülőkhöz, akik tényleg komolyan gondolták (?) vagy viccesnek tartották (?) a most következő neveket a gyerekük számára – szerencsére nem engedélyeztek nekik.

  • Vilmos herceg (Franciaország),
  • Osama bin Laden (Németország),
  • Adolf Hitler (Németország),
  • Ánusz (Dánia),
  • Elvis (Svédország),
  • Metallica (Svédország),
  • Rambo (Mexikó),
  • Batman (Mexikó),
  • Közösülés (Malajzia),
  • Büdös fej (Malajzia),
  • Herezacskó (Mexikó).

Egyébként nem véletlen, hogy Mexikó, Németország és Svédország többször is szerepelnek ezen a listán, ezekben az országokban ugyanis külön törvény tiltja, hogy egy gyerek olyan nevet kapjon, ami miatt szinte biztos, hogy csúfolni fogják a suliban.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Dániában nem nevezheti Ánusznak a gyerekét, és egyéb betiltott hülyenevek

Hiánypótló gyűjtés készült arról, hogy különböző országokban milyen nevekkel tennék tönkre a gyerekeik életét a szülők.

85 · Nov 19, 2017 09:11am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments