Vasvárvi Vivien, akit valószínűleg a Feleségek Luxuskivitelben című, viasatos tévéműsorból ismernek, második terhessége 17. hetében jár, szóval valamikor jövő tavasszal fog szülni. A Blikknek azt mondta, hogy szerinte

sajnos a magyar szülészeti klinikákon nincsenek luxuskörülmények alapvetően, de amit lehet pluszban igényelni, azt mind szeretném.

Magánkórházban fog szülni, és arra vágyik, hogy jakuzzi, házimozirendszer és masszázságy is legyen a szobában, ami mondjuk elég vicces, mert ebből a háromból kettő eleve nem kimondottan javasolt a szülés környékén, a dolby surroundot meg aligha fogja élvezni két fájás között. Akárhogy is, a cikk szerint

Vivien komfortérzetének kiemelten fontos, hogy ne halljon más vajúdó nőket, így párjával, Fecsóval megígértette, hogy a szomszédos kórtermeket is lefoglalják majd.

(Vagy erre kell a házimozirendszer?)

Így a szülés körülbelül egymillió forintra jön majd ki a kalkulációi szerint, de ez az összeg még változhat. Tűkön ülve várjuk.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Egymilliós szülést tervez Luxusfeleség Vivien

Mármint nem ennek az összegnek kíván életet adni, hanem nagyjából ennyibe fog kerülni a magánkórházi ellátás.

68 · Nov 20, 2017 07:52am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments