Top három téli szépségkezelés

2017. december 12.

 

Sima, egybefüggő bőrkép, értágulatok nélkül

A kezelés pontos neve: Fotona rosacea kezelés
(A terület nagyságától 20-35 ezer Ft/ alkalom és általában minimum 3 kezelés szükséges 3-4 hetente ismételve.)

Mit ígér hivatalosan a kezelés? Az arcon levő, rosacea tüneteként vagy attól függetlenül megjelenő kisebb-nagyobb értágulatok eltüntetését. Amennyiben ezek a rosacea tünetei, és nem például sérülés, nyomkodás, leégés miatt kialakult tágult erek, akkor csak időlegesen tűnnek el, mert a rosacea egy „krónikus” betegség , vagyis inkább állapot, vagy „bőralkat”. Az idő múlásával a tünetei újra jelentkeznek, de addig is szépen korában tarthatóak a Fotona kezelésekkel.

Miért épp ezt a kezelést, és miért éppen télen? Mert szuper, látványos, és csak apró kellemetlenséggel, szúrás szerű érzéssel járó lézeres kezelés. Lényegében egy kávézásnyi idő alatt meg is vagyunk vele, és 1-2 napig érzékenyebb a terület, de tény, hogy a kisebb értágulatoknak már egy alkalom után nincs nyoma. A beavatkozás után a bőr alap pirossága, amit a pici értágulások hálózata okoz lényegesen csökken vagy el is tűnik teljesen, ami szinte hihetetlen látvány azoknak, akik régóta küzdenek hasonló, zavaró látvánnyal a tükörbe való nézéskor.
A másik piros pont a kezelés esetében azért jár, mert ezzel párhuzamosan a bőr elvörösödésre való hajlama is csökken (átmenetileg, 1-5 évig, ami a rosacea súlyosságától függ).
Fontos, hogy olyan rosaceaban szenvedőknek ajánlott, akiknél a fő tünet az értágulatosság és nem a gyulladás. Lehetőleg minél korábbi stádiumban kezdjük, hiszen így könnyebb szinten tartani. Akiknél gyulladásos tünetek is vannak, ők is kezelhetők lézerrel, de itt ki kell egészíteni a kezelést gyulladáscsökkentő krémek kel, esetleg súlyosabb esetben szájon át szedhető antibiotikummal.
Tökéletes időszak a bevetésére a tél, vagyis a legkevésbé napfényes időszak, mivel az érkezelések szövődménye lehet a gyulladás, amennyiben kezelés előtt vagy után csak egy kevés napfény is éri a bőrt. Pont ezért fontos a magas fényvédő faktorú krémek használata is – még akkor is, ha a teli időszakban került sor a kezelésre.

A kezelés elérhetősége:  dermalux.hu

Valóságos reboot a bőrnek

A kezelés pontos neve: Antioxidant Protection kezelés

Mit ígér hivatalosan a kezelés? Az elhalt hámsejtek szelíd leoldását, mélyrétegi hidratáltást, gyengéd halványítást, és a hosszú nyárnak köszönhető fakó, száraz bőr bombabiztos feltöltését.

Miért épp ezt a kezelést, és miért éppen télen? Mert a nyárba, és a nyár hatásaiba belefáradt, száraz bőrünket úgy veszi kezelésbe, hogy azonnali ragyogást ad, szó szerint megújítja a bőrünket. A soklépéses kezelés valójában egy téli antioxidáns bomba, amely után a több évvel ezelőtti önmagunkat láthatjuk viszont.
De jöjjenek a lépések, amelyek segítségével a tél közepén újíthatjuk meg a bőrünket!
Első lépésben következik a hidrogénterápiás letisztítás, amelynek célja a bőr elhalt hámsejtektől való megszabadítása, hidratálás, a vérkeringés fokozása, a kötőszöveti struktúra áttisztítása. Kifejezetten élvezetes rész, frissítő, bizsergető érzettel jár, de az eredménye sem semmi. A bőr selymessé, teltté és érezhetően hidratálttá válik, ráadásul azonnal beindítja a szabadgyökök megkötését a bőrben.
Második lépés: nagy mennyiségű tiszta C-vitamint tartalmazó ascorbic acid koncentrátumot visznek fel a bőrre és szépen bemasszírozák. Ez gyengéden halványít, emellett intenzív antioxidáns, hidratál, feltölti a bőrt, serkenti a kollagén szintézist. Életet ad a bőrnek.
A harmadik lépés: a Sculpting technikával végzett arcmasszázs, amely segíti a masszázskrém tökéletes felszívódását a bőrbe és pont ott emel meg és simít ki, ahol szükséges. Az egyik legkellemesebb része a kezelésszériának.
Végül a negyedik lépés: aszkorbinsavas arcmaszk. Alatta gyengéd melegség érzet és kissé csípős hatás. Míg fent van kéz és karmasszázst végzünk a C+C-vitamin body krémmel. Fenséges az illata és kellemes a bőrérzete.

A kezelés elérhetősége: rancstop.hu 


Bőrfiatalítás arannyal és a kelet illataival

A kezelés pontos neve: Ragyogó boldogság arckezelés (35 ezer Ft)

Mit ígér hivatalosan a kezelés? A 90 perces luxus arckezelést követően a vízhiányos, fáradt arcbőr visszanyeri fiatalos sugárzását.

Miért épp ezt a kezelést, és miért éppen télen? Mert ragyogó arcbőrt ígér, mindezt virágkivonattal és 23 karátos aranyat tartalmazó készítményekkel, a páratlan anti-ageing hatás pedig az ásványi anyagokkal garantálják. A kezelés egyike az Európa legjobb spajának választott, Harmony Spa Budapest speciális, téli szépségkezelés triójának. Mindig megújulnak, mindig izgalmasak az összetevők, szóval méltán egyike a kedvenc szépülő- és spa helyeinknek Budapesten.. De lássuk a részleteket! A Hercegprímás utcában található spában az aranyat és keleti fűszereket tartalmazó téli arc- és testkezeléseket, és a két masszőr közreműködésével végzett négykezes masszázst kizárólag december, január és február során vehetjük igénybe. Vagyis, ha tökéletesen szezonális szépülésre- netán karácsonyi ajándékötletre – vágyunk, keresve sem találunk jobbat.
A zseniális kúrák különlegessége, hogy a keleti illatokra épülnek, melyben – többek között – megtaláljuk a pézsma és szantál fűszeres aromáit, valamint a zöldtea és a gyömbér illatait is. Veszélye, hogy a 90 perc alatt simán elalszunk, de minimum tökéletesen ellazulunk, ami nem hátrány a karácsonyi őrületben, de ennél azért jóval többet tud szépítés téren a kezelés. A ráncok ellen 23 karátos arany-kivonattal, kaviárral és gyöngyszemcséket tartalmazó anyagokkal veszi fel a harcot, amelynek a nyomait tényleges látjuk is a masszázst követően a tükörben.

A kezelés elérhetősége: harmonyspabudapest.com

Fotó: Profimédia – Red Dot