Horoszkóp

3 furcsa jelből tudhatod, már az előző életekben is találkoztatok

Szokatlan, furcsa, sőt megmagyarázhatatlan érzések önthetnek, amikor találkozol valakivel, akit a korábbi életekből ismerhetsz. Vélhetően számtalan reinkarnáción át újra és újra összekötöttétek valamilyen formában az életeteket. Könnyen lehet, hogy szerelmesek voltatok egymásba, de előfordulhat, hogy testvérekként vagy a legjobb barátokként születtetek meg újra. Milyen jelekből tudhatod, ha már az előző életekben is kapcsolatban álltatok egymással? Ebből a 3 nagyon jellemzőből mindenképpen erre következtethetsz.

1. Nagyon szoros kapcsolatot vagy ellenszenvet érzel

Amikor először találkozol valakivel, a legtöbb esetben vélhetően semmilyen különösebbet nem tapasztalsz. Kezet fogtok, bemutatkoztok, de talán soha többé nem is találkoztok egymással. Másvalakivel ugyanez az udvarias gesztus óriási energiákat mozdíthat meg benned. Amikor ugyanis olyasvalakivel hoz össze a sors, akivel már az előző életekben is ismertétek egymást, furcsa, mégis kellemesen bizsergető érzés járhatja át a lelked. Alig váltottatok néhány mondatot és köszöntetek el egymástól, mégis megfog benne valami, sokat gondolsz rá, és szinte alig várod a következő találkozást. Mágikusan vonzódtok egymáshoz. Mindez persze csak akkor történik meg, ha az illetővel szerelem, mély barátság vagy szülői kapcsolat kötött össze az előző életekben. Erős ellenszenvet, sőt akár undort is érezhetsz ugyanakkor az iránt, akivel a korábbi életekben is összehozott a sorsod. Nyilvánvalóan vele akkor sem voltál jó viszonyban, valamiért már korábban is inkább ellenségek, mintsem barátok voltatok. Ezúttal talán megkaptátok a lehetőséget, hogy kijavítsátok a korábbi hibákat.

2. Szavak nélkül is tudod, mire gondol

Tapasztaltad már, hogy gondoltál a legjobb barátodra, vagy a szerelmed csodás mosolya jutott az eszedbe, aztán néhány percen belül felhívott telefonon vagy épp üzenetet írt neked? Ez a különleges telepatikus kapcsolat csak olyan emberekkel jöhet létre, akikkel az előző életekben is találkoztál már, és szoros viszonyban álltatok egymással. Sokszor szavak nélkül is pontosan tudod, mit gondol, vagy mit érez a másik. Az is megeshet, hogy szinte egyszerre mondjátok ki ugyanazt, vagy a szerelmed épp arról mesél, amire te is gondoltál abban a pillanatban. Befejezitek egymás mondatát, mert egyszerűen tudjátok, mit akart mondani a másik. Az ilyen jellegű, nagyon szoros kapcsolat csak akkor jöhet létre közöttetek, ha már korábbi reinkarnációkban is szoros érzések kötöttek össze benneteket. Előfordulhat, sokat vitatkoztok egymással, mégis valamilyen szoros szál nem engedi, hogy különváljatok. Pontosan tudjátok: ti összetartoztok.

3. Szemébe nézve ismerős érzések öntenek el

A szem a lélek tükre. Ezoterikus tanok szerint a szemed ugyanaz és ugyanolyan marad minden egyes ujjászületés során. Ez lehet a magyarázat arra, amikor valakinek a szemébe nézel, és már az első alkalommal is nagyon ismerős és szívmelengető érzések fognak el. Nem tudod az okát, csak azt érzed, ezt a csodás szempárt láttad már valahol. Minden bizonnyal igazad lehet, csak nem a mostani életből ismerős, hanem valamelyik előzőből. Akadnak olyan kisbabák, akiknek a tekintete szinte már újszülöttként is nagyon kifejező, és ha csupán a szemét nézed, úgy tűnhet, mintha egy öreg lélek tekintene rád. Ez esetben sem tévedsz, azzal a pici emberkével vélhetően már nagyon sokszor találkoztál, nagyon sokszor lehetett az életed fontos szereplője. Nem véletlen, ha ezúttal is közel áll a lelkedhez.

előző élet reinkarnáció kapcsolat

3 nagyon erős jelből tudhatod, az előző életekben is találkoztatok

(via Gostica)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top