Fonge S500 fülhallgató teszt – Filléres fülharmonikus

3322662a-4263-4bba-ad3e-c9e2f960bf1e.jpgA Fonge S500 fülhallgató számomra egy teljesen ismeretlen termék volt, ehhez képest mégis eléggé belopta magát a szívembe. Fel nem foghatom, hogy 1.200 forintból hogy lehet ilyen jó kütyüt csinálni, még akkor is, ha az emberek ennyiért azért vesznek meg egy fülest, hogy ne a drágát veszítsék el. Kényelmes, sportoláshoz alkalmas, víz és izzadtságálló termék ennyiért nem sok van a piacon, olyan meg pláne nincs, amelyik nem szól bántóan rosszul.

Banggood - 1.200 Ft

 

A Fonge S500 fülhallgató kicsomagolása

A Fonge S500 fülhallgató a nevét a nagy „nevenincs” szótár felütése után kapta. Válasszunk egy semmitmondó, európai fülnek rosszul csengő márkanevet és írjunk mögé egy betűt, meg egy random számot 1 és 1000 között, máris kész a márkanév. Persze lehet, hogy Mandzsúriában egy komplett palettát építettek fel Fonge zajkeltőkből, és aki most erre gondol, nem is téved nagyot, hiszen 7 különböző terméket is forgalmaz a cég.

img_0236.jpg

Az alapkoncepciót a sport köré szervezték, amit a csomagoláson is jól láthatóan feltüntettek. Nem túl bonyolult a doboz, átlátszó műanyagon belül egy papírpalást fut körbe, amin a termék jellemzőit olvashatjuk, néha angolul, néha pedig kínaiul. A Fonge S500-at leszámítva mást nem is kapunk, de nincs is szükségünk kézikönyvre, hiszen pofonegyszerű a használat.

img_0237.jpg

Kicsit fanyalogva vettem kézbe a fülest, ugyanis a Xiaomi In-ear HD Pro-hoz vagyok szokva, aminek a minősége a sokkal drágább termékekkel is vetekszik, ráadásul legalább egy kategóriával feljebb árazták, mint a Fonge S500-at. Itt nem találhatunk csiszolt alumínium felületeket, vagy hálóval burkolt zsinórt, sokkal inkább az olcsó műanyagok dominálnak, ami érthető, hiszen a cél az ár alacsonyan tartása volt. Megfogni azért nem rossz, viszont a színét valahogy nem találták el. Ez a se nem világos, se nem sötét zöld nem igazán szép, szerencsére van feketében is.

img_0238.jpg

Hiányoltam továbbá a hangszóróra rakható gumis betéteket, hiszen az emberek belső fülmérete eltérő, így nem lett volna baj, ha van belőle néhány. Ennek ellenére a gyári darab sem rossz, és elég jól tömít, ami igen jótékonyan hat a „hangminőségre” is, hiszen Budapest tömegközlekedésének zaja jelentősen tudja azt erodálni. Ráadásul meglepően jól is fekszik a fülön, szépen felfut a cimpára, fel is veszi annak a formáját, így biztosan nem fog elmozdulni. Kivéve, ha thai-box edzés közben irgalmatlanul fejbe rúgnak minket, de akkor nem azon fogunk keseregni, hogy hol a fülhallgatónk, hanem a fogaink hiányán.

 

A Fonge S500 fülhallgató tesztüzeme

Mivel ez alapvetően egy sportra tervezett darab, a fülből való kimozdulásra különösen nagy hangsúlyt fektettem. Utcán sétálva soha nem fog ez megtörténni, tehát mindenképpen sportolni kell ahhoz, hogy esély legyen a kiesésre. A fület kifejezetten jól öleli körbe, de én a kábelezését egy picit rövidnek éreztem. Hozzámértem a Xiaomi in-ear Pro HD-hez, és valóban, vagy harminc centi hiányzik, ami itt jól jönne, hiszen az intenzívebb tevékenység miatt jobban is mozog a testünkön.

img_0239.jpg

Jöjjön akkor a teszt, álljunk fel az elliptikus trénerre és kezdjünk el futni. 50 perccel később még mindig a helyén volt, tehát ezt a próbát hibátlanul teljesítette. Közben össze-vissza próbálgattam a kezelőszerveket, itt figyeltem fel rá, hogy a hangerő állítás nem a szokásos fel-le gombok nyomkodásával, hanem csúszkás megoldással valósul meg. Ez szerintem sokkal kényelmesebb és könnyebben megtalálható, mint a fent említett kétgombos verzió, főleg ha ruha alatt kell turkálnunk.

img_0240.jpg

A Fonge S500 fülhallgató hátoldalán található nyomkodó multifunkciós, a beérkező telefonhívások felvételén túl hosszú nyomással el is utasíthatjuk azt. Beszéd közbeni megnyomásra lenémíthatjuk, míg hosszú nyomásra tartásba tehetjük a hívót. Hasonló funkciókat említhetünk zenehallgatás közben is, itt egy, kettő, illetve három megnyomásra számlejátszást/megállítást, illetve a lejátszási listán előre hátra lapozást választhatjuk, legalábbis elméletben.

2a34f5b7-0d72-4867-b299-1d85b7b0abf5.jpg

Gyakorlatban viszont a három nyomás néha 2+1 lesz, tehát előre lapoz a számok között, majd ugrik még egyet, máskor viszont egyből az első számra kerülünk. Ezt leszámítva a többi lehetőséggel nem volt gondom, de ez előbb említett dolog néha zavart okozott a tér-időben, és nem azon a muzsikán találtam magam, amin szerettem volna.  Az viszont idegesített, hogy ha nem a pólónk felett vezetjük el, akkor sokszor csikizi, piszkálja a bőrünket a vezérlő panel.

f62b65e3-473a-475f-b9f6-31b38c2d40e8.jpg

Van még egy „S”-sel jelölt kallantyú is a vezérlőpanelen, ami a basszus és a normál állapot között váltogat. Valójában ha kikapcsoljuk, akkor csak simán rossz lesz a hangja a Fonge S500 fülesnek, bekapcsolva viszont igen kellemes, már-már Xiaomi szintű hang jön ki belőle. Persze azért érezhető a különbség a nevesebb gyártó javára, de a trükköt nem itt kell keresni, hanem ott, ahol a „Sáomi” hagyományosan mindig jól szerepel, a részletekben.

bc095f84-fbf7-47db-8dde-577d14d8942d.jpg

Az In-ear Pro HD-hez ugyanis adnak vagy négy szett különböző fülpárnát, amit a saját anatómiai sajátosságainkhoz igazíthatunk. Ez a Fonge esetében nem áll rendelkezésre, ezért ahogy a gumi elveszti a formáját, kicsit kijjebb mozdul a hallójáratban, ettől valamennyit elbukunk a tömítettségből, és vele veszik a kellemes basszus is.

ce9349e7-8022-43bf-aaaa-94b0cb9db7f1.jpg

Amikor viszont a helyén van a füles - ami azt is jelenti, hogy jó mélyen a fülünkbe nyomjuk -, meglepően kellemes hanghatásokra képes. A frekvenciasávok szépen elválnak, kihalljuk a hangszereket, nincs túlzott dobozhang, de egyértelműen a „diumdisum” zenéhez alkalmas mélyek dominálnak. Szerencsére nem veri agyon a teljes spektrumot, simán hallgattam vele Morcheeba-t is, de azért a Deadmau5 jobban szólt a Fonge S500 fülesen. Az viszont biztos, hogy ezért az árért jó hangja van, de azt is tudjuk, hogy a nagyobb tudású hangkeltők ára nem arányosan, hanem nagyjából exponenciálisan növekszik.

684d7253-e583-4f5e-b173-461ea8507f62.jpg

Érdekes, hogy a sajtóanyagban feltüntették, hogy víz és izzadtságálló, ez utóbbi annyira azért nem nagy szám, például a gránit és a rozsdamentes acél is az. Én mondjuk még egyetlen fülessel sem találkoztam volna, ami látványos szublimációval távozott volna a szilárd anyagok sorából, ha egy kis sós víz cseppen rá, szóval ez inkább marketing duma, mint valós előny.

ee77b500-d96f-4af4-bb04-383892384977.jpg

Akit behatóbban érdekelnek az IPX szabványok, az itt elolvashatja az IPX5 besoroláshoz tartozó részt, de szerintem ez gyakorlati körülmények között viszonylag nehezen tesztelhető. Én például nem igazán tudom veretni a tesztalanyt három percig kisnyomású vízsugárral, de ha a gyártó azt állítja, hogy ő igen, akkor higgyük el neki, hogy bírja. Nem hiszem, hogy ez valaha bárkinek is problémát okozna, az úszók és a nehéz búvárok pedig jellemzően nem hallgatnak víz alatt zenét.

 

Összegzés

A Fonge S500 számomra nagy meglepetés, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól szól, különösen nem egy olcsóbb McDonald’s menü áráért. A zenehallgatás nem válik vele kínszenvedéssé, bár a felhasznált anyagokon azért érződik a spórolási szándék. Jól tartja magát a fülünkön, szépen felveszi a formát, vagyis tényleg alkalmas sportolásra, viszont a különböző méretű gumi bogyókat hiányoltam és néha a tömítettséget is elveszíti. De 1.200 forintért nem lehet mindent, és már ez is sok, amit kapunk.

 Banggood - 1.200 Ft