Közélet

„Tiéd lesz egy láda fos” – Orbán megbízottja tábort szervez a fideszes elit gyerekeinek

Kerényi Imre polgármestereket, minisztereket, államtitkárokat kér, hogy fizessék be gyermekeiket és unokáikat a táborba, ahol megtanulhatják a tunikaviselés és kardtartás szabályait.

Gyermekenként 250 ezer forintba kerülne az a nyári tábor, amelynek tervéről Kerényi Imre írt a Magyar Krónikában. A miniszterelnöki megbízott levelét a balatonalmádi önkormányzat is közzétette, itt bukkant rá a Magyar Nemzet.

A Vörösberényi Gizella Tábor az első magyar királyné nevét viseli. Kerényi szerint hangsúlyozottan keresztény szellemiségű „intézményről” van szó, amely a környék római és Árpád-kori hagyományait ismerteti meg 10-16 éves gyerekekkel. Orbán Viktor megbízottja elismeri, hogy a kéthetes tábor „igen drága, viszont minőségi” – Böjte Csabára hivatkozik, aki szerinte azt kérdezné: „ér-e trónörökösünk ekkora befektetést”.

Kerényi azt is elárulja a levélben, hogy polgármestereknek, államtitkároknak és minisztereknek küld „toborzólevelet”, hogy fizessék be gyerekeiket és unokáikat, a „Kárpát-medence egyházi méltóságait” pedig arra kéri, hogy „a plébániák és parókiák látókörében lévő legtehetségesebb gyerekeket” küldjék el a táborba, és vállalják át ennek költségét. Ezen felül a „baráti alapítványoktól” azt várja, hogy dobják össze húsz ingyenes nyaralás árát, arról pedig személyesen Kerényi döntene a szülők kézzel írt kérelme alapján,  hogy kik kapják meg a lehetőséget.

A turnusonként harminc diákra Kerényi elképzelése szerint táborvezető, tánctanár, korrepetitor, színháztanár és túravezető tornatanár felügyelne. Napokra lebontva közli a programtervet, eszerint a gyerekek érkezésükkor egyebek mellett bukósisakot, cserkészzsinórral ellátott napkalapot, görög peplont, római tunikát, puhafából készült rövid kardot kapnak.

A kéthetes turnus során minden diák megtanul néhány tréfás verset, néhány karéneket, néhány táncot és részt vesz néhány színpadi jelenet előadásában. Angyalként ezt éneklik majd: Született világ Megváltója, ördögként pedig így csúfolódnak: Bíró, pandur, lakatos, tiéd lesz egy láda fos

– vázolja megkapó részletességgel a terveit Kerényi. Biciklivel járnak majd uszodába, megismerik a környék nevezetességeit, „a leányok a szobrokat utánozva megtanulhatják a peplon viselésének és tekergetésének kelta és késő-római divatját, a fiuk a tunikaviselés és a kardtartás szabályait”. Lesz hadi versengés is, „a leányok versengését a vesta-szüzek leánykarikázójában a fiúk pontozzák”. Az utolsó napon a gyerekek az értük érkező szülőknek bemutatják „frissen megszerzett tudásukat”, „énekelnek, táncolnak és alakoskodnak”.

Korosztályos unokám, kicsi Dávid számára már foglaltam helyet, ő majd segédkezik az Optimist vitorlás kezelésében, mert középfokon ismeri már a szükséges műveleteket, s a vízi járműről készített szép szerkezeti rajzát is átadja majd leendő barátainak

– írja Kerényi, aki levelét így zárja: „Lehet jelentkezni. Éljen az országépítés.”

Úgy tűnik, bármennyire is nehéz, a kormány komolyan veszi Kerényi terveit, ugyanis, mint arról a Magyar Nemzet beszámol, hétfőn a Hivatalos Értesítőben megjelent egy határozat Orbán Viktor jóváhagyásával, ami szerint azonnali hatállyal félmilliárd forintos támogatást küldenek Balatonalmádi önkormányzatának a vörösberényi kolostor (a tábor helyszíne) állagmegóvására, és ifjúsági táboroztatás előkészítésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik