Kultúra

Egy giccses motelben is le lehet élni egy egész életet

Sean Baker méltó folytatást írt a nagy sikert arató, felturbózott iPhone-okkal leforgatott Tangerine-hez, megint olyan mellőzött közösségről írt, akiknek a létezésükről az átlagos középosztálybeli nem szeret tudni. Baker Floridai álom című filmjében a Los Angeles külterületein strichelő transzneműek után a Disneyland környéki motelekről forgatott,

képes volt minden túlzás és közhely nélkül érdekesen bemutatni érdektelen mindennapokat, lehangoló, kilátástalan életeket. 

A 2015-ös Tangerine nagyot ütött, Baker úgy tudta elhozni az ismeretlen és tökéletes színészekkel a transznemű prostituáltakat és egy kacifántos, stricis megcsalás történetét, hogy egy doksis vígjátékot csinált a karakterek életéből. A Floridai álom rendezője és írója most sokkal nyugodtabb vizekre evezett, viszont ez nem jelenti azt, hogy unalmas világot teremtett volna. A lehetetlenül lila és hozzá nem illő sárgára festett motel egyhangúsága nem nyomja agyon a nézőt, Baker nem hagyja, hogy sírjunk a családi drámákon, de nem is üti el a film élét fölösleges humorral, csak éppen annyi a vicc, amennyi kell. Végre tudjuk, hogy mi zajlik a túl amerikai motelekben, és nincs abban semmi boldog.

Willem Dafoe a Floridai álom egyetlen ismert színésze, de ő éppen elég ahhoz, hogy beüljünk a filmre, a Tangerine-ben még ennyi se volt. Dafoe Bobbyt, a motel menedzserét alakítja, akiben nincs semmi különös, vagy érdekes. Alig tudunk meg az életéről valamit, még azzal sem lehet megvádolni, hogy jó szállóvezető lenne, olyan mint egy osztályfőnök vagy edző, aki egyszerre emberséges és szigorú. Bobby mindenki apja, hallgatnak rá a bérlők, és ez volt a cél Dafoe karakterével: ugyanis mikor Baker elkezdte körbejárni, megismerni a moteleket és beszélt az ottani menedzserekkel, hasonló szülői ösztönt érzett rajtuk. De ez a történet nem is Bobbyról és az ő megszokott napjairól szól, ő csak a keret, elvégre nála minden hónapban adódhatnak olyan esetek, amit mi majd két óráig nézünk.

A motel gyakorlatilag egy kis falu – vagy egy pesti gangos ház a nyolcadik kerület külső részein mondjuk, kinek mi –, mindenki ismer mindenkit, a felnőttek egymás gyerekére vigyáznak, hogy keressenek némi pénzt az amúgy kicsit sem olcsó lakbérre (38 dollárt kell fizetni a filmes motelben, ami egy hónapra több mint ezer dollárra, azaz 254 ezer forintra jön ki). Halley (Bria Vinaite) egyedülálló anya és munkanélküli, az egy szinttel alattuk lakó Ashley (Mela Murder) bezzeg a közeli dinerben dolgozik, szóval leginkább a barátnője vigyáz a fiára, Scootyra (Christopher Rivera), és ad némi ingyen kaját a hátsó ajtónál. Nem mintha a két gyereket, a nagyjából hat éves Moonee-t (Brooklynn Prince) és Scootyt félteni kéne, elvannak ők, mint a befőtt még egy ilyen ingerszegény környezetben is. A nyár elején járunk, dög meleg van, a légkondi rossz, vagy nem is volt soha, a gyerekek meg ülnek a besötétített, cigifüstös szobában, vagy az autópálya mellett futkosnak az ajándékboltostól a fagyisig, és csak azon törik a fejüket, hogy lehetne halálra idegesíteni a lakókat.

Benne van a levegőben, hogy a gyerekek ugyanebben a giccses motelben végzik majd, és örülnek, ha egész nap a körbekerített medencénél napozhatnak. 

Fotó: ADS Service Kft.

A Floridai álom most nem iPhone-nal forgott, de nem vesztette el a spontaneitását, az ismeretlen színészek tökéletesen, egy pillanatra sem túljátszottan adják át Sean Baker forgatókönyvét. Persze megismerjük a szülők nehézségeit, de elsősorban a gyerekek nyarán van a hangsúly, az ő szemükön keresztül látjuk, hogy kik élnek le egy életet egy pár négyzetméteres motelszobában. Nem nyomorpornó, nem is vígjáték, hanem egy borzasztóan valóságos és érdekes film a Floridai álom, amiből végre kiderül, hogy kik és hogyan kényszerülnek az autópályák mellé. Ráadásul hasonló humorral kezelhetjük a szomorú sztorikat, mint a Tangerine-ben.

A Futurelandben (ez a motel neve) hajléktalanok élnek tetővel a fejük felett napról napra. Nincs állandó lakcímük, a családjukat egy szobában nevelik, biztos, hogy még sosem jártak a közeli Disneylandben, vagy a városban. A Floridai álom egyensúlyt teremt egy nyomasztó sors és egy szerethető történet között, ha nem lesz az ott az Oscar-jelöltek között, akkor is látni kell. Egészen összezavarja az embert, hogy Baker közhely nélkül beszél a közhelyekről.

Fotó: ADS Service Kft.

Floridai álom, amerikai dráma, 2017, 111 perc, 8/10.
Bemutató: január 18.
Kiemelt kép: ADS Service Kft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik