Balatonakali – Főzött borban úsztatták a fánkokat, süteményeket

Ismét megtelt emberekkel a Fék Üzletház agorája a szombati programra

Kora délutántól késő éjszakáig jó hangulatban zajlott szombaton Balatonakaliban a Borfőzőverseny, amihez az idén is fánk- és borkorcsolyaverseny, valamint fánkbál kapcsolódott.

 

A Fék üzletközpont hagyományos farsangi programjára az idén is sokan összegyűltek a közelebbi és távoli vidékekről. Ami nem csoda, hisz nem elég, hogy a csapatok ingyen kóstoltatják a kiváló borfőzeteket, még valami édes, vagy sós süteményt is kínálnak mellé. S ha netán elfogyna, akkor Fék étterem folyamatosan sütött fánkjaiból lehet vásárolni.  Mint Tóth Dávidtól, az étterem vezetőjétől megtudtuk, a délután folyamán több mint ezer darab fánkot adtak el, ami megerősíti az eladott kóstolóbögrék alapján becsülhető félezres létszámot.

 

Egy látványos és finom adag Móró Teri néni fánkjaiból

A főattrakció az idén is a borfőző verseny volt, amire 10 csapat nevezett. Szinte egytől-egyig visszatérő résztvevői a versenynek. A résztvevők és a zsűri véleménye szerint a minőség is hagyományosan kiváló volt. A zsűrit vezető Salánki Sándor tihanyi borász, a Vinitores Tychonienses Borrend nagymestere a jó minőséget a kiváló borokkal és az óvatos fűszerezéssel magyarázta.

 

Közös asztalnál a borokról és süteményekről döntő zsűrik – balról Salánki Sándor, mellette Bene Sándor, az egyik süteményes zsűri vezetője

A zsűri döntése szerint a borfőzőknél az alábbi eredmény született.

 

Tihanyi Levendula Klub 2 borának egyikével elnyerte a borkirályi címet – már sokadszorra – a képről igazoltan hiányzik a csapat egyik motorja, Czégai László

 

A Balaton Aranya borház csapata a közönség díja mellé a zsűritől ezüst oklevelet kapott – jobbról egy hálás német vendégük

 

A szentantalfai Zánka és Vidéke Pinceszövetkezet csapata arany oklevelet kapott

 

A Forralt Bor-Csi csapat arany oklevelet kapott

 

A Borulás csapat arany oklevelet kapott

 

A Barátcsuha Borház csapata ezüst oklevelet kapott

 

Az Akali Borban Jók csapat ezüst oklevelet kapott

 

A Zánkai Gyógynövény-völgy csapata ezüst oklevelet kapott a gyógyfüves forralt borára

A fánkos és borkorcsolyás zsűriket vezető Németh Krisztina, a Veszprém Megyei Gasztronómiai Egyesület és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség balatoni régiós elnöke, illetve Bene Sándor Venesz-díjas mesterszakács szintén elégedett volt a leadott süteményekkel. A döntésük az alábbi lett.

 

A Fánk királynő címet ismét az ilyenkor születésnapos Bakonyi Istvánné nyerte el – középen a királynő, balról a programot szervező család feje, Tóth Béla, jobbról Németh Krisztina – Fotó: Tóth Dávid

Móró Józsefné, Teri néni arany, Henn Katalin arany, Hervay Katalin arany, Földi Éva arany, Hudák Éva néni arany, Keszthelyi Márta ezüst, Mersics Barbara ezüst oklevelet kapott fánkjaira.

 

Borkorcsolya verseny nyertese az idén is Bertók Lajosné lett – most káposztás hajtókával – Fotó: Tóth Dávid

 

A győztes hajtóka mellette sok finom édes és sós süteményt indítottak a borkorcsolyák a versenyében

 

A délután folyamán a Pogacsics István, Kuti Károly duó zenélt a Fék-agora közönségének

 

A délutáni programot kisbíróként Kovács Krisztián – Kiki dirigálta. Az idén is nagyon derűs hangulatot varázsolt az Akali kalapozó játékával

 

A derűs kalapozós játék videón
 

A versenyeket termelői piac színesítette sajtokkal, füstölt húsokkal, szappanokkal és gyógynövényekkel

A program reggel háromig tartó teltházas Fánkbállal zárult, amin a Koktél Band zenélt a tánchoz.

Ha valaki most lemaradt az akali mulatságról, nem kell elkeserednie, mert március 24-én az idén is megrendezik a hegyet, pincéket bejáró, kóstolós Akali Bor Napja Mandulavirágzáskor programot.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár