Tudományos rovat: Mégiscsak létezik a helyi zsírfogyasztás?

Minden kezdő akkor kapja az első pofont a fitnesztől, mikor megtudja, hogy nincs olyan, hogy helyi zsírégetés. Rengetegen úgy vágnak bele a sportolásba, hogy csak a hasukról szeretnének fogyni, de a cicik azok maradjanak meg. Aztán jön a jól felkészült személyi edző, aki ezt az egyet legalább megtanulta, hogy nincs helyi zsírvesztés és elveszi a kedvét. Aztán most jött Scotto di Palumbo és bebizonyította, hogy szerencsétlen személyi edzőnk még ezt az egy dolgot is rosszul tudta. (Vagy mégsem?)depositphotos_24752913_500.jpg

Olyan ez egyébként mint az alkímia lehetett a középkorban. Halvány lila gőze sincs senkinek a pontos mechanizmusról, de ha sokat próbálkozunk, akkor hátha összejön. Sokat tudunk már a testzsír raktározásáról és felhasználásáról, de nem tartunk még ott, hogy befolyásolni tundánk hogy hova pakolja a szervezet és honnan használja fel. Viszont a fenti úr a társaival elvégzett egy érdekes kísérletet. Felkértek 16 inaktív életmódot folytató hölgyet, hogy a csoport egyik fele csak alsó test edzést végezzen (LOWER), míg a másik fele csak felső testet (UPPER). Az edzés mindkét csoport esetében ellenállás edzést és kardió edzést is jelentett.

Az edzés 12 hétig tartott, heti három alkalommal. Minden esetben 10 perc bemelegítés után köredzés formában ellenállás edzést végeztek gépeken 60%-os terheléssel, 6 sorozatban 10 ismétlésekkel. Ezt követően azonnal fél óra aerob edzést végeztek 50%-os VO2max terheléssel. Mindkét csoport biciklizett, de a LOWER csoport lábbal, míg az UPPER csoport kézzel.

depositphotos_74829711_500.jpg

Az életmódjukat nem volt szabad megváltoztatni a vizsgálat alatt, azaz a táplálkozási szokásaikat és napi rutinjukat is fenn kellett tartani a 12 hét alatt. Aki nem így tett, azt kizárták a kísérletből.

Az eredményeket DXA röntgen vizsgálattal mérték, a végtagokon és a törzsön. A méréseket a 12 hét előtt és utaná is elvégezték. Kiegészítésül mértek bőrredőt is a tricepszen és a combfeszítőn.

Az eredmények:

A testtömeg nem változott jelentősen a vizsgálat alatt egyik csoport esetében sem. Azonban ha megnézzük a testrészeket külön, akkor az látszik, hogy a várt eredmény született, azaz a felsőtestet edzőknél a lábak nem fejlődtek, ugyanakkor a karok igen, míg az LOWER csoportnál pont fordítva.

A zsírvesztésnél ugyanez a tendencia volt tapasztalható, azaz a LOWER csoportnál az alsó végtagon volt jelentősebb a fogyás, míg az UPPER csoportnál a felsőn.

Következtetés:

Ahogy az egyszeri paraszt bácsi mondta az állatkertben a zsiráfot bámulva: Ilyen állat akkor sincsen!

Ha valaki megnézi ezt a kutatást, akkor azt látja elsőre, hogy eddig mindenki rosszul tudta a dolgot és igenis lehet egy adott területről fogyni. Azonban mielőtt elvesznénk a boldogság mámorába, 3 dolgot vegyünk figyelembe:

  1. Ha feltételezzük, hogy valós eredményt adott a vizsgálat, akkor is a módszer az lenne, hogy csak az adott célterületet szabad edzeni, először valamilyen ellenállás edzéssel, majd ezt követően egy alacsony intenzitású aerob edzéssel. Viszont egy ennyire egyoldalú edzés semmiképpen sem tekinthető egészségesnek. A kiegyensúlyozatlanság visszaüthet. Megér ez ennyit?

depositphotos_2995997_500.jpg

  1. A testzsír mérése a legtöbb esetben relatív eredményt ad. Az összes zsír térfogatát/tömegét nehéz megmérni, bár erre is vannak módszerek. Ráadásul a mérések között akár 50-100%-os eltérés is lehet. Ha valakinél megmérjük a testzsír százalékot egy MRI vizsgálattal, egy kaliperessel, egy digitális eszközzel, meg egy merüléses méréssel, akkor simán lehet 10-20% ingadozás a mért értékek között. No de nem is ez a lényeg, mert ha ugyanazzal az eszközzel mérünk, akkor csak a mérési hibának a szórását kell figyelembe venni. A gond az, hogy ha mondjuk a karunkat kör keresztmetszetűnek tekintjük, akkor egy 44-es kar az 14 cm átmérőjű. Legyen ezen mondjuk 1 cm vastag zsírréteg, akkor a tényleges karunk 12 cm átmérőjű, aminek a keresztmetszete 113,1 cm2. A zsírréteg keresztmetszete pedig (egy körgyűrű) 40,8 cm2.

depositphotos_11005502_500.jpg

Tegyük fel, hogy nem veszítünk semmi zsírt, mert zabálunk, viszont gyúrunk ezerrel és nő a karunk egy centit (kerületre), azaz 45-ös karunk lesz. Ha zsír mennyisége nem változott, akkor a karunk átmérője 12,4 cm-re nőtt, a zsírréteg vastagsága pedig 0,97 cm-re csökkent. Ha terület arányosan nézzük, akkor eredetileg 26,5% volt a testzsír százalék majd ez lecsökkent 25,3%-ra.

Tehát ha egy edzetlen alanyt hetekig eddzük, akkor jó eséllyel izmosodni fog. Ha csak valamelyik részét eddzük, akkor csak az lesz izmosabb. És a fenti matekpélda alapján csökkenni fog a testzsír százaléka. Nem azt mondom, hogy a kutatók nem értettek a matematikához. Csak célozgatok rá. Diszkréten.

Tökre nem tartozik ide, de azért a fenti példa arra is rávilágít, hogy sok tuskó karú kigyúrtnak gondolt fazon 45-ös karja bizony csak 39 cm valójában, a többi zsír.

depositphotos_25576063_500.jpg

  1. Az összes többi kutatás a témában eddig ennek az ellenkezőjét bizonyította. Bár itt van némi eltérés a protokollban, mégpedig az, hogy az edzés tartalmazott ellenállás edzést és aerob edzést is egyszerre. Az már többekben felmerült, hogy azzal, hogy aktivizáljuk a zsírtartalékot és a zsír a véráramba kerül, még nem vagyunk készen. Oxidálni is kell azt, különben megint lerakódik. Valószínűleg ugyanoda, ahonnan felszabadult, hiszen ahová szívesen pakol a szervezet, onnan is használ fel elsődlegesen. Ez oda-vissza igaz. Viszont ez a kutatás, azzal, hogy betett egy alacsony intenzitású edzést az ellenállás edzés végére, azzal elérhette, hogy a véráramba került zsír oxidálódjon is, mivel az aerob tevékenység erre alkalmas, az ellenállás edzés pedig egyrészt elfogyaszthatta a glikogént az izmokból, másrészt alkalmas a zsír felszabadítására.

depositphotos_81643322_500.jpg

Akkor elhiggyük vagy sem? Szerintem nincs jelentősége, hogy hiszünk-e benne. A szimmetria fontos. Nem szabad egy területre koncentrálni, mert annak nem lesz esztétikus és értelmes eredménye. Az a biztos, ha mindenhol csak egészséges mennyiségű zsír van rajtunk, tehát tartsatok ki még egy kicsit az újévi fogadalmakkal!

Forrás:

Scotto di Palumbo, A., et al., Effect of combined resistance and endurance exercise training on regional fat loss. J Sports Med Phys Fitness, 2017. 57(6): p. 794-801.

Gwinup, G., R. Chelvam, and T. Steinberg, Thickness of subcutaneous fat and activity of underlying muscles. Annals of Internal Medicine, 1971. 74(3): p. 408-411.

Krotkiewski, M., et al., The effect of unilateral isokinetic strength training on local adipose and muscle tissue morphology, thickness, and enzymes. Eur J Appl Physiol Occup Physiol, 1979. 42(4): p. 271-81.

Katch, F.I., et al., Effects of Sit up Exercise Training on Adipose Cell Size and Adiposity. Research Quarterly for Exercise and Sport, 1984. 55(3): p. 242-247.

Kostek, M.A., et al., Subcutaneous fat alterations resulting from an upper-body resistance training program. Med Sci Sports Exerc, 2007. 39(7): p. 1177-85.

Ramirez-Campillo, R., et al., Regional fat changes induced by localized muscle endurance resistance training. J Strength Cond Res, 2013. 27(8): p. 2219-24.

Vispute, S.S., et al., The effect of abdominal exercise on abdominal fat. J Strength Cond Res, 2011. 25(9): p. 2559-64.

Lee, S.Y. and D. Gallagher, Assessment methods in human body composition. Current opinion in clinical nutrition and metabolic care, 2008. 11(5): p. 566-572.

Frayn, K.N., Regulation of fatty acid delivery in vivo. Skeletal Muscle Metabolism in Exercise and Diabetes. 1998, Springer. p. 171-179.

Stallknecht, B., F. Dela, and J.W. Helge, Are blood flow and lipolysis in subcutaneous adipose tissue influenced by contractions in adjacent muscles in humans? Am J Physiol Endocrinol Metab, 2007. 292(2): p. E394-9.

MASS ISSUE - MONTHLY APPLICATIONS IN STRENGTH SPORT- NO. 4 ERIC HELMS - JULY 2017

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr5713635518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (2) Body Building (24) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) Diéta (22) diéta (20) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (2) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) Fogyókúra (17) fogyókúra (1) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) HIIT (2) hiit (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) iqfitnesz (1) IQfitnesz (5) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim Wendler (1) Jim wendler (1) jim wendler (2) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) Őrült edzés (1) őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (2) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása