Kívül tágasabb

Mindennapos a parlamenti szexuális zaklatás

2018.02.09. 06:30, Kívül tágasabb , 1 komment

A brit parlamentben dolgozó személyzet minden ötödik tagját érte már szexuális zaklatás – derült ki egy friss jelentésből. Amelyik politikusról bebizonyosodik, hogy ilyet követett el, elveszítheti képviselői helyét.

nagy-britannia_parlament_1.jpg

A jelentést az alsóház vezetője, Andrea Leadsom rendelte meg, és az is kiderül belőle, hogy az összes alsó- és felsőházi tag, és a velük dolgozó munkatársak 39 százaléka tapasztalt zaklatást tavaly, ha nem is feltétlenül szexuális indíttatásút. 

Ami a nemek megoszlását illeti, kétszer annyi nő számolt be ilyen élményről, mint férfi, a politikusok munkáját segítő alkalmazottak közel fele állította, hogy vagy személyesen őt érte zaklatás, vagy látott ilyet, esetleg hallott róla mióta munkába állt Westminsterben. A pártokon felüli vizsgálatban összesen 1377 embert kérdeztek meg. 

A parlament kiemelten foglalkozik a problémával, a javaslatok között szerepel az áldozatok védelme és támogatása, egy pártoktól független, bizalmasan kezelt bejelentési folyamat bevezetése, illetve az esetlegesen érintett, zaklató politikusok kemény elszámoltatása, melynek része lehet a visszahívásuk is. 

„Nagy nap ez a parlament és a brit politika életében. Az új, független eljárás bebizonyítja, hogy szeretnénk, ha ez lenne a világ legjobb parlamentje a munkatársak egyenlő bánásmódja terén” – fogalmazott Andrea Leadsom

Az általa vezetett csoport javaslatot tesz majd a felvételi folyamatok megváltoztatására, illetve a politikusok és a stábtagok további képzésére, valamint egy viselkedési kódex kidolgozására. 

„Már évek óta sürgetünk egy ilyen lépést, ezért üdvözöljük és magunkénak érezzük a jelentést, és a benne megfogalmazott javaslatokat, melyek komoly előrelépést jelenthetnek a munkavállalókkal szembeni zaklatás és erőszak elleni fellépésben” – mondta a politikusok munkáját segítő szövetség, a Members and Peers’ Staff Association képviselője, Georgina Kester. 

A képviselők várhatóan még ebben a hónapban részletesen is megvitatják a jelentést és a benne foglalt változtatási javaslatokat. 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása