Egyre biztosabb, hogy a cukorevés az Alzheimer-kór egyik okozója

Brit tudósok szerint a finomított szénhidrátok nem csak hogy hizlalnak, de butítanak is.

Kiderült, a magas vércukorszintű emberek hosszútávon kognitív képességeik hanyatlására inkább számíthatnak, mint egészségesebb társaik – akkor is, ha nem szenvednek kettes típusú cukorbetegségben. Egy új tanulmány készült, mely azok a sorát gyarapítja, amelyek összefüggésbe hozzák a diabéteszt a sérült kognitív funkciókkal. Brit tudósok most mutatták ki a legtisztábban, hogy a vércukorszint nemcsak a táplálkozással kapcsolatos betegségeket, de az agyunk későbbi hanyatlását is képes előre jelezni.

A vizsgálataink alapján úgy látjuk, hogy azok a tényezők, amelyek késleltetik a cukorbetegség kialakulását – és egyúttal közre játszanak a vércukorszint kezelésében is – segíthetnek hátráltatni az előbb-utóbb bekövetkező értelmi hanyatlást is”-

összegzi Wuxiang Xie, a londoni Imperial College epidemológusa. Olyan adatokkal dolgoztak, melyek 2002 óta gyűlnek, az 50 év feletti britek reprezentatív mintáját véve alapul. 5189, átlagban 66 éves alany – akiknek 55 százaléka nő – kognitív képességeinek szintjét vetették össze a vérükben mért, hosszútávú-vércukorszint jelző paraméter értékével, melyet először 2004-2005 között állapítottak meg, majd a 2014-2015 közti időszak eredményeivel is.

via GIPHY

A legtöbb személy felmutatott némi kognitív hanyatlást, amit betudhatunk a kornak, viszont akiknél magasabb HbA1c szintet mértek, azoknál a különbség jóval szembeötlőbb volt. A tesztek a gondolkodás, a memória és a végrehajtó funkciók, képességek területét is érintették. Korábbi vizsgálatok már utaltak a szénhidrát és az agyi funkcióvesztés, köztük az Alzheimer közti összefüggésre, de első ízben most bizonyosodott be, hogy a HbA1c milyen szerepet játszik a folyamatok kimutathatóságában.

Az egészséges személyek esetében a HbA1c szintje alacsonyabb a 42 millimol/molnál, ami hat százalékot jelent; a cukorbetegek esetében ezek a számok viszont nagyobbak: 48, illetve 6,5 százalékos értékekről beszélünk. A két csoport közé esnek azok, akik még a betegség kialakulása előtti fázisban járnak: 42-48 mmol/mollal, illetve 6-6,4 százalékkal.

via GIPHY

A kutatás tehát kimutatta azt, hogy nemcsak a már diabéteszesnek számító betegek vannak kitéve a kognitív hanyatlásnak, hanem a magasabb HbA1c értékkel élők is.

“Szoros összefüggést találtunk a vér HbA1c szintje és a szellemi képességek csökkenése közt, mely a cukorbetegség kialakulásától függetlenül is fennáll” – 

összegzi a tanulmány. Még korai volna bármi konkrét étkezési tanácsot megfogalmazni az érintettek felé; az biztos, hogy egyébként is érdemes csínján bánni a szénhidrát bevitelével, hogy a kettes típusú diabéteszt megelőzzük. Pár okos döntéssel akár vissza is fordítható egy korai diagnózis.

Ennek a nagy volumenű tanulmánynak az egyik fő erőssége az, hogy jó hosszú időn át tudta követni az alanyok sorsának alakulását. Így láthattuk meg azt az összefüggést, amely a gyorsabb agyi hanyatlás és a kedvezőtlen vércukorérték közt fennáll. Viszont azt továbbra sem tudjuk, pontosan milyen mechanizmusok mentén következik be a kognitív leépülés” –

emeli ki David Reynolds, a brit Alzheimer Kutatóintézet részéről.

via GIPHY

Amíg a kutatók tovább vizsgálódnak, addig is, ha lehet, óvatosan fogyasszunk cukrot:

Csak azért, mert nem alakult még ki valakinél a kettes típusú diabétesz, még nem kell ész nélkül habzsolnia a szénhidrátokat. Hacsak nem él mozgalmasan, sportosan. Mert amit eszel, azzá leszel” –

véli Rosebud Roberts, a Mayo Klinika szakorvosa, aki ebben a kutatásban nem vett részt, teszi hozzá a Science Alert.

Forrás: nuus.hu