Celeb

Csodakrém tartja színpadon a 91 éves Szép nagypapát

A. T.

Létrehozva: 2018.02.24.

Forrás: Végh István

Maholnap 91 esztendős lesz mindenki Szép nagypapája a Família Kft. című sorozatból. Alakítója, Baranyi László mégsem a nyugdíjasok életét éli. Rendszeresen fellép a Sas kabaréban, időnként ön­álló esteket vállal, mi­közben otthon is helytáll. Feleségével, Klára asszonnyal harmonikus a kapcsolata, és nagyszülői feladatait is ko­molyan veszi a kiskamasz Kamilla legnagyobb örömére. Egy bánata van, hogy a térdízületei elkoptak, sajognak, és ezen csak egy térdprotézis enyhítene.

– Félek, mint a kutya! Nem merem vállalni a műtétet, és nem a korom miatt. Mi történik, ha nem sikerül a beavatkozás, és rosszabb lesz a térdem utána? Azt hiszem, a maradék időmet már ezzel a térddel töltöm ki – osztja meg aggályait la­punkkal az idős művész. – Van egy csodatévő krémem, azzal szoktam kenegetni, s ennek köszönhetően még mindig színpadra tudok állni.

Nem titkolja, a színpad élteti. Ebben a hónapban kilenc este is a deszkákon állt, ami a házasságának is jót tesz. 

– Az asszony örül, hogyha nem vagyok itthon, és nem lábatlankodom az útjában – viccelődik, majd hozzáteszi, az otthon töltött órákat sem pazarolja el. – Azon túl, hogy na­ponta tornázom, archiválom a régi VHS-felvételeket, hogy megőrizzem az utókor számára. Ha eljön az idő, ezek a Színháztudományi Intézeté lesznek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578117
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában