Felmondott a kórházban a csecsemősztály utolsó orvosa, lemigránsozták

Egészségügy
2018 február 24., 21:11
comments 604

Ahogy pénteken írtuk, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház csecsemő- és gyerekosztályán orvoshiány miatt határozatlan ideig felfüggesztették az ellátást, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ideiglenesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházat jelölte ki a betegek ellátására. Ez azt jelenti, hogy az újszületteket házi gyerekorvosoknak kell ellátni, a betegekről is a 80 kilométerre lévő Miskolcon gondoskodnak. A hír érthetően jelentős indulatokat váltott ki, többek közt a kórház Facebook-oldalán is, ahol egy kommentelő jelezte: az osztályon az utolsó orvos is felmondott. Erre a kórház patológiai és kórszövettani osztályt vezető főorvosa, Bohus Péter azzal reagált, hogy 

"Migráncshiszti."

Az Index a kórház honlapjának egy korábbról mentett változatára és a kommentekre hivatkozva azt írja, Bohus a csecsemőosztályt ideiglenesen vezető  dr. Abdul Gafor Farisra gondolt, akit a vitában többen védelmükbe is vettek. Bohus később nem vett vissza a véleményéből, sőt később megismételte, hogy „itt jön a hiszti és a migráncs”.

Egy kommentelő szerint a lemigránsozott főorvos húsz évig dolgozott a kórházban és magyar állampolgár.

link Forrás

(Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.