Hódmezővásárhely másik „ellenzéki” jelöltje saját mottót sem bírt kitalálni magának, ezért inkább a Fideszével kampányol

POLITIKA
2018 február 25., 11:40
comments 156

Amíg mindenki csak Márki-Zay Péterről és a fideszes Hegedűs Zoltánról beszél, mint esélyesekről, alig esik szó a hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás harmadik jelöltjéről, Hernádi Gyuláról. Hernádi a helyi MSZP tagja és korábban képviselője is volt, de mivel az MSZP is Márki-Zayt támogatja, Hernádit ki is zárták a pártból, miután bejelentette, hogy egy meg nem nevezett ember felhívta, és rábeszélte, hogy induljon el ő is a polgármester-választáson.

Nem nehéz belátni, hogy minél több ellenzéki vagy ellenzékinek tűnő jelölt indul egy választáson, az a magyar pártok jelenlegi támogatottsági adatai alapján és a választási rendszer szabályai miatt a Fidesznek kedvez, ezért Hódmezővásárhelyen is az a közvélekedés, hogy Hernádi közvetve Lázár János és a fideszes jelölt, Hegedűs Zoltán szekerét tolja.

Hernádi önállóságának látszatát az sem erősíti, hogy bár elég sok plakátja van kinn a városban, azok sokkal kisebbek, mint Márki-Zay vagy Hegedűs plakátjai, ráadásul ez Hernádi szlogenje:

photo_camera Fotó: Halász Júlia

Közben a már április 8-i országgyűlési választásra készülő Lázár János plakátjain már szerepel a fideszes szlogen is:

photo_camera Fotó: Halász Júlia

Az sem teljesen világos, hogy Hernádi Gyula miért gondolta jó ötletnek, hogy egyes szám harmadik személyben ír saját magáról, ami főleg Lázár János hirdetései mellett tűnik úgy, mintha a Fideszben csinálták volna Hernádi plakátjait is.

Márki-Zay Péter egyébként már szombaton megtartotta kampányzáróját, ahol forgattunk is:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.